-macassy-

Először megfogadtam, hogy nem írok róla. Mert ez csak egy tévéműsor, spontánnak tűnő, de nagyon is megrendezett pillanatokkal. Reality, de mégis kamu. Aztán belenéztem. Pár nappal később megint. Visszakerestem egy adást a neten. És akkor újabb ígéretet tettem magamnak: mégiscsak írni fogok a Házasság első látásra című produkcióról.

Őszintén szólva, kicsit kiakasztott az a szellemiség, ami az egész koncepció mögött húzódik. A műsor lényege, hogy két teljesen ismeretlen ember házasodik össze úgy, hogy az oltár előtt látják egymást életükben először.

A valóságshowba jelentkezőket ugyanis egy pszichológusokból és párkapcsolati szakértőkből álló szakmai csapat hallgatta meg, majd tudományos alapokon, különböző tesztek kitöltése után párosították össze azokat, akikről úgy gondolták, a papírforma alapján az Isten is egymásnak teremtette őket. Az így kialakult párok az első adásokban sorra összeházasodtak, majd a hetedhét országra szóló lakodalom után nászútra indulnak, ezt követően pedig négy hétre összeköltöznek, hogy eldöntsék, együtt maradnak, vagy inkább a különélést választják.

Hogy min húztam fel magam? Azon, hogy a házasság nem ilyen.

Normális ember nem köteleződik el ahogy esik úgy puffan alapon, hanem tudatosan, szabadon dönt a párja mellett, vállalja, hogy kitart mellette jóban-rosszban.  Mert a férj/feleség nem webshopból rendelt cucc, amit visszaküldünk, ha nem jó.

Már maguk az esküvők is nagyon gázosak: kínos feszengés, szkeptikus rokonok, nem túl biztató mondatok az első benyomásokról (nem tetszik, hogy kopasz, túl mély a hangja…), hitvesi csók helyett arcra adott puszi. A nászút minden, csak nem romantikus, szerintem senki sem úgy képzeli, hogy leparasztozzák Tenerifén.

Tudom, meg van rendezve, profi módon meg van szerkesztve – mint szakmai produktum tökéletes, jól hozza a műfaji követelményeket. Az nem tetszik, amit üzen. Mert a házasság nem csupán papír – ultragáznak tartom, hogy itt igazi házasságkötés történik, nem csak „eljátsszák” – , hanem egy egész életen át tartó szövetség két ember között, akik szeretik egymást. Az is felháborító, hogy úgynevezett szakértő magyaráz a műsorban a kínosabbnál kínosabb jelenetek, sértődések, viták, vagy éppen kedves pillanatok után. Közös élményekről, közös jövőről, kölcsönös tiszteletről és megértésről, intimitásról beszélni akkor, amikor két vadidegen ember házasságába lesünk be? Vicc. Azaz mégsem.

Végtelenül elkeserítő, hogy sokan a való életben is úgy mennek neki a házasságnak, hogy ha nem tetszik, majd legfeljebb elválunk – nem lenne jó, ha azok a fiatalok, akik ezt a műsort nézik, magukévá tennék ezt a szemléletet. Lehet, hogy én látom túl sötéten a helyzetet, de gyakran eszembe jutnak azok a sok-sok évvel ezelőtti fogalmazások, amiben a hatodikos diákjaim leírták, hogy milyennek képzelik a felnőtt életüket. Akkoriban mindenki Való Világot meg Big Brothert nézett, a beadott irományokból elég világosan kiderült, bejött a kölköknek ez a pamlagon fetrengős, semmittevős, ha éhes vagyok, csak benyúlok a hűtőbe típusú élet, többen konkrétan meg is említettek egy-egy szereplőt. 25 fogalmazást olvastam, elgondolkodtató volt, hogy csak 6-an említették a munkát.

Házasság első látásra. Nem mondom, hogy ne nézd meg. Felőlem akár követheted is minden áldott nap a szereplők sorsát, nem ördögtől való, amúgy is vicces, hogy ebben az országban nincs, aki bevallaná, hogy nézi a Barátok Köztöt, pedig a nézettségi adatok szerint gyakorlatilag minden családra jut egy BK-rajongó. Szóval nem vagyok sznob, nem a sátán műve a kereskedelmi televízió és az ottani műsorok. Csak egyet fogadj meg: a te igened az oltár/anyakönyvvezető előtt ne ilyen legyen. Jöjjön szívből, és ne csak négy hétre szóljon.