Senki sem képes minden részletre figyelmet fordítani, amivel szemben találja magát. Egyszerűen nincs rá elég időnk és agyi kapacitásunk. Legtöbbünk azonban tényleg észreveszi embertársait. A jólét, úgy tűnik, változtat ezen.

Egyre több tanulmány mutatja ki, hogy a pénz birtoklása hogyan változtatja meg az emberi észlelést – vagy csak azt a törődést, ahogy mások problémái felé fordulunk. A legutóbbi tanulmányban - amely a témában a Pszichológia Tudománya folyóiratban megjelent -, pszichológusok a New York Egyetemről kimutatták, hogy a jómódú emberek tudattalanul is kevesebb figyelmet fordítanak a járókelőkre az utcán.

Ebben a tanulmányban a kutatók olyan kísérletekről számolnak be, amelyek segítségével megbecsülték a társadalmi osztály hatását az úgynevezett „késztető jelentőségen” más emberek felé. Vagyis azt, hogy mikor cselekszünk, ha arról van szó. Egyes pszichológiai iskolák ugyanis úgy gondolják, hogy akkor vagyunk érdekeltek abban, hogy valamire felfigyeljünk, amikor nagyobb értéket tulajdonítunk neki, akár azért, mert fenyeget minket, akár azért, mert lehetséges jutalommal kecsegtet.

A New York Egyetem csapata 61 résztvevőt kért meg arra, hogy sétáljanak Manhattan egyik városrészében Google szemüveget viselve. A járókelők, akiknek azt mondták, hogy az új technológiát kell tesztelniük, később kitöltöttek egy felmérést, amely arra kérte őket, nevezzék meg azt a szociális közeget, amelyhez tartozónak érzik magukat. Elemezve a Google szemüveg által rögzített felvételeket, a kutatók azt találták, hogy

azok, akik magukat jómódúnak jelölték, nem néztek annyi ideig embertársaikra, mint azok, akik saját bevallásuk szerint alacsonyabb társadalmi osztályokhoz tartoznak.

A kutatók más hasonló felmérésben egy fejlett szemmozgás követő rendszert alkalmaztak. Ebben a résztvevő diákok egy sor fényképet nézegettek a monitoron, amelyeket a Google Street View készített, majd őket is társadalmi hovatartozásuk megjelölésére kérték. A kutatók itt is azt találták, hogy az önmagukat jómódúnak tartó diákok kevesebb ideig néztek rá a képen szereplő emberekre.

Egy másik különálló tanulmányban New York-i kutatók azt tesztelték, hogy vajon az az idő, amit a kutatásban résztvevők azzal töltenek, hogy megnéznek egy embert egy képen, tudatos döntés eredménye vagy egy spontán kognitív reakcióé. Közel 400 résztvevő közreműködésével elvégeztek egy online kutatást, amelyben arra kérték az embereket, hogy váltakozó képpárokat nézegessenek. Mindegyik képen egy sor különböző tárgy szerepelt: egy arc és öt különböző tárgy. (Például gyümölcsök, gépek, ruhák.) A képek úgy tűntek fel gyors egymásutánban a képernyőn, hogy vagy volt rajtuk egy aprócska különbség vagy teljesen azonosak volt az előzővel. A két kép így váltakozott egészen addig, amíg a résztvevő megnyomott egy számítógépes billentyűt, jelezve ezzel, hogy észrevett valamilyen változást a tárgyak vagy arcok között a fotókon, vagy esetleg arra jött rá, hogy a képek teljesen azonosak.

Azok, akik kevésbé jómódúnak vallották saját magukat, jelentősen gyorsabbak voltak, mint a magasabb társadalmi osztályhoz tartozóak abban, hogy észleljék az arcokon történt változásokat. Ez egy jele annak, állítják a tudósok, hogy előbbieknek az arcok magasabb motivációs fontossággal bírnak.

Terepen, laboratóriumban és online kutatásokban is megerősítették a kutatási dokumentumok, hogy más emberek sokkal valószínűbben megszerzik a figyelmét egy alacsonyabb osztálybeli egyénnek, mint egy magasabb osztályban élőnek – foglalta össze Pia Dietze, PhD tanuló a New York Egyetemről, az online kutatás egyik vezetője. És a reakció mindenre kiható, spontán – tette hozzá.

De ezeknél régebbi tanulmányok is kimutatták azt a milliárdnyi módot, ahogy a gazdag emberek különbözőképpen működnek a közösségükben, és az eredmények nem túl tetszetősek rájuk nézve.

Például egy 2012-es tanulmányban pszichológusok a California Egyetemről, Berkelyből arra kértek kollégiumi diákokat, hogy nézzenek meg két videót. Az egyikben egy férfi arról beszélt, hogyan kell megépíteni egy verandát, a másikban arról, hogy milyen egy rákkal küzdő kisgyerek élete. Úgy találták, hogy a gazdagabb nézők kevésbé szívesen számoltak be szánakozásról a gyerekek és családjuk iránt a második videó megtekintése után. (A tanulmányban a kutatók kontrollálták az olyan tényezőket, mint nemzetiség, felekezeti hovatartozás és nem, amelyek ugyancsak a részvétet befolyásoló tényezők.)

A videók megnézése közben a résztvevőkre egy szívmonitort is kötöttek, mert a kutatások szerint lelassul az ember szívritmusa, ha összehangolódik egy másik ember érzéseivel. Ezt a lassulási reakciót a legkevésbé gazdag embereken ki lehetett mutatni, míg gazdagabb társaiknak változatlan maradt szívverése.

Egy korábbi tanulmány, amelyet a Pszichológiai Tudományok magazinban publikáltak a Kalifornia Egyetemről, pszichológusok azt találták, hogy emberek, magasabb szocio-gazdasági státusszal kevésbé ügyesek pontosan olvasni más emberek érzéseiben. Mi több, egy 2009-es tanulmány szerint, tehetősebb kollégiumi diákok hajlamosak voltak kevesebb figyelmet fordítani egy idegenre, akivel össze voltak párosítva néhány perc beszélgetésre, hacsak a beszélgetőpartner nem volt hasonlóan gazdag.

A jómódúak, hiszik a pszichológusok, kevesebb figyelmet fordítanak az emberekre, függetlenül azok státuszától. És ez a tény befolyásolhatja kapcsolataikat a barátokkal és a családdal.

De vajon mi ennek a figyelmetlenségnek az oka?

Dacher Keltner, a Kalifornia Egyetem egyik professzora szerint az, hogy a gazdagabbak hajlamosak kevésbé értékelni másokat azért van, mert megengedhetik maguknak, hogy segítséget béreljenek, akik kiszolgálják az igényeiket (mint például a gyermekfelügyelet és a takarítás), inkább, mint hogy például a szomszédoktól vagy a barátoktól függjenek. A New York Timesban Daniel Goleman pszichológus írt arról, hogy Keltner és más kutatók munkái egyértelműen megmutatják, hogy a pénzügyi különbségek viselkedési különbségekkel végződnek.

A szegények jobban rá vannak hangolva az interperszonális kapcsolatokra, mint a gazdagok, mert nekik egyszerűen muszáj így tenniük.

Az erő, pénz és empátia kölcsönhatása különösen kényelmetlenné válik a növekvő egyenlőtlenségekkel küzdő modern gazdaságokban. Goleman és mások azzal érvelnek, hogy ha azok, akik többet keresnek és ezért több hatalmuk és pénzük van, nem látják (átvitt értelemben és szó szerint) azokat, akiknek kevesebb van, a gazdasági egyenlőtlenség megváltoztatása sikertelen lesz. Ahogy Goleman rámutat: csökkenteni a gazdasági különbségeket lehetetlennek tűnik anélkül, hogy az empátiában tátongó szakadékkal is kezdünk valamit.

A gazdagok talán nem törődnek a társadalmi jövedelemkülönbségekkel, de igazán törődniük kellene azzal a szignifikáns hátránnyal, amit a vagyonuk jelent számukra: vagyis, hogy nem tudják megtapasztalni az erős interperszonális kapcsolatokat, ami bizony az egyik legnagyobb jutalma az emberi létnek – sőt, a boldogság kulcsa is, egy 50 éven keresztül végzett harvardi kutatás szerint.  

Az ember úgy alakult ki, hogy csak közösségben boldogult, és enélkül fokozottan ki van téve a magányosságnak, amely veszélyezteti az egészséget, és szerepet játszhat a szívbetegségek, a depresszió kialakulásában és a korai halálozásban is. Mert a kiváltságnak ez az ára.

Közvetlen környezetedben is megtalálhatod azokat az embereket, akiknek segíthetsz. De ha messzebbre mennél, akkor esetleg kipróbálhatod az önkéntességet mondjuk itt, itt, itt, itt, vagy akár itt is.

(forrás: http://qz.com/816188/science-shows-the-richer-you-get-the-less-you-pay-attention-to-other-people/)