Az Operett-botrány kapcsán elképedve olvastam egy kommentet. Írója azt taglalta, hogy ki az a kis senki, aki a világ másik feléről vádol meg egy itthon elismert embert. Sárosdi Lilla is kapott ilyen kommentet, mégis ki ez a nő, egy kis senki, most hallottam róla először, biztos csak így akar feltűnni, és hírnevet szerezni magának. Miközben a vád, ami mindkét esetben saját, személyes élményen alapul: a Nagyember elfogadhatatlanul bánt a rá ruházott hatalommal.

Erre reakció a kis senki.

Tekintsünk egy pillanatra a hős születésének lélektanára. Ki a hős? Rossz hírem van a kommentelőknek, a hős bizony a „kis senki”.  Ahhoz, hogy hős legyél, a tömegből kiválva hirtelen különböznöd kell a többiektől, mert a hősiesség alapvető pszichológiája, hogy elkövetője mindig a csoporttal kerül szembe. A hősök átlagos emberek elképesztő cselekedetekkel. A hősiesség kulcsa két dolog.

Cselekedned kell, amikor mások passzívak, és társadalomközpontúnak kell lenned az én-központúságot feladva. Ezt a megállapítást Philip Zimbardo amerikai pszichológus tette, aki azt is hozzáfűzte, hogy könnyű hőssé válni, ha elfogadjuk ezt a kihívást. És figyelmeztet, lehet, hogy csak egyszer adódik ilyen lehetőségünk az életben, vigyázzunk, hogy ne szalasszuk el.

Hősnek lenni veszélyes. Hiszen egyéni, szokatlan utat választunk. Kilépünk a tömegből, a közegből, ahol előtte biztonságban megbújtunk.

Habár a biztonság relatív, hiszen egy rossz szituáció semmiképpen sem biztonságot ad, inkább a lapulás illuzórikus mentsvárát. Aki lapul, reménykedhet abban, hogy ha a fenekére is vernek, legalább fizetést kap.

Felmerül a kérdés, hogyan történhettek meg az Operettszínházban (vagy bárhol máshol) hosszú évekig a visszaélések? És gyorsan szögezzük le, mindez egész társadalmunkat átszövi, az Operett (szerencsétlenül) pusztán fémjelzője egy általános közösségi jelenségnek.

Így most lépjünk ki a színfalak mögül, és nézzünk rá társadalmunkra, ahol mindennapos a hatalommal való visszaélés. Zimbardo azt fejtegeti egy előadásában, hogy nem csak a cselekvő egyént kell vizsgálni, hanem azokat a szituációs erőket is, amik egy cselekvés hátterében állnak. Az emberek színészek egy színpadon, de tudnunk kell, hogy mi a szereposztás, milyen a kosztüm és ki a rendező. Egyszóval, mi van az ember körül.

A visszaélés a hatalomról szól. A hatalom gonosz felhasználásáról. A Nagyember megteheti, mert soha senki nem mondta neki, hogy NE.

A hatalom a rendszerben van! A rendszer hozza létre a szituációt, amiben az egyének cselekednek. Ez a törvényi, politikai, gazdasági, kulturális háttér – vagyis amiben élünk itt és Amerikában, bárhol és mindenhol kialakul. „Ha meg akarod változtatni az egyént, változtasd meg a szituációt. Ha meg akarod változtatni a szituációt, tudnod kell, hogy hol a hatalom a rendszerben” – mondja Zimbardo.

Ha valaki egzisztenciális félelmében tűr, hallgat, és félrenéz, vajon nem áldozat? Egy rendszer áldozata? Lehet relativizálni, hogy ki szenved jobban? Hát ezért lesznek a kisemberek hősökké, amikor valamilyen csoda folytán kitörnek a tömegből.

És ne felejtsük, mindenki átváltozhat gonosszá, ha a körülmények úgy hozzák. Hogy is volt az áramütéses kísérletben? "Tanárokat" jelöltek ki, egyébként teljesen átlagos embereket, akiknek elmagyarázták, hogy egy módszer szerint a helyes válaszért jutalmat adhatnak diákjaiknak, a helytelenért pedig áramütést. Először csak kicsit, aztán egyre nagyobbat. És amikor az áramütés mértéke már a veszélyes zónában mozgott, akkor a "tanárok" idegeskedni kezdtek. Erre a fehérköpenyes szakember-kísérletvezető kimondta a varázsigét: ne nyugtalankodjon, vállalom a felelősséget. Ezután az alanyok hajlandóak voltak akár életveszélyes áramütést is kiosztani büntetésül (legalábbis a műszer kijelzőjére ez volt írva, természetesen a kísérletben nem veszélyeztettek emberéletet). Tanulság: az emberek 90 százaléka vakon engedelmes lesz a felelősség súlya nélkül a többség felé, a senki felé.

Kérdés, hogy a #metoo után változott-e az utóbbi napokban bármi itthon? Könnyebb hősnek lenni? Nem! Ugyanolyan nehéz most is elsőnek lenni, és mindig is az lesz! Nagy a kockázat, mondhatnánk: minden vagy semmi. Viszont a hős nem gondolkozik a lehetséges végkimeneteleken, cselekszik, mert itt az idő. Lefogadom, hogy Petőfi sem mérlegelt, csak elkezdett valamit, és sodorták az események, és ha egy kisgyereket elrántasz a robogó autó elől, te sem végezel előtte kockázatelemzést.

Nem voltak hősök jó darabig minálunk. Csalhatunk, engedhetjük az erőszakoskodást, vagy ... Mindannyian kisemberek vagyunk, akiknek egyszer talán lehetőségük lesz hőssé válni, ha van hozzá merszünk.