(Te definiálod magad) 

- Lineth -

Egy barátom megkért, hogy pontozzam magam: szerintem milyen a teljesítményem. 10-es skálán? Mondtam neki, hogy mondjuk 7. Erre leüvöltötte a fejemet, hogy ha ilyen hülye vagyok, hogy csak 7-et adok magamnak, akkor meg is érdemlem. Mert én 10-es vagyok, de a hülye 10-es sosem tudja magáról, hogy 10, (ezért mondjuk csak 9), de akkor is, az is jó még, és sürgősen legyek tisztában azzal, hogy 10-es vagyok.

Szóval fordítsunk egy kicsit a dolgon, arra kérlek, hogy pontozd magadat te is, mielőtt tovább olvasnál.

Egyedül vagy, ez egy jó játék. Senki sem látja majd az eredményt, így nyugodtan értékelheted magadat. Nem lesz benne semmi ciki. Na, szóval. Nézzük a lehetséges jegyeket. Lépjünk az osztályzatok felé. Van az ötös. Ez a kiváló. A négyes a jó. A hármas a közepes, a kettes a megfelelt. Az egyes meg a köszönöm kisasszony/fiatalember, próbálkozzon újra.

(Ha elbuksz, én ott leszek - A padló)

Te vagy a legigazságosabb tanár. Korrektül osztályozol, nem azt a jegyet adod, amit akár megkaphatnál, nem azt, amit te akarsz adni, hanem azt a jegyet adod, amit a teljesítményed alapján érdemelsz. Kívülről nézed magad. Szigorú tanár vagy, aki egész tanévben (vagyis az életében) mindent belead a munkájába, és most megnézi, hogy a diákja hogy teljesített eddig.

A tanár nem csak korrekt, hanem pályája legjobbja. Szóval a kapott érdemjegyet ne fogd rá a rossz szakemberre. A tanárod igazán mindent megtett a jó teljesítményedért.

(Meg kell csinálnod a házidat? Az életed roppant kemény lehet...)

Pár dolgot fontos tisztázni az osztályozásnál. Mielőtt az ember belevág, szögezze le, hogy VAN ötös. Létezik. Ez az ötös NEM az Ideális. Az ideális NEM tartozik ide. Ahogy egy főiskolai tanár mondta: Az ideális egy Eszme, vagyis fogalom, a fogalom pedig nem létezik. A jegyet a VALÓS teljesítményre kapod. „A valóság van, mert VAN. Az idea..... az meg nincs, mert soha nem is volt.”  Tehát szerinte VAN ötös. Tanár, úgyhogy elhiszem neki.

És akkor dőlj hátra, méregesd a diákot, aki izzad, dadog – mégis csak vizsgaszitu van -, tedd fel a kezed, fensőbbségesen közöld, hogy köszönöd, ennyi elég is volt. Nézegesd az indexét, alaposan, hatásszünetet tartva, nézz rá a diákra, aztán az indexre, hatásszünet, előveszed a tollad, néma csend, katt, írásra készen lebeg a golyóstoll a rubrika felett, és írd be a jegyet. Index becsukódik, viszontlátásra. A diák feláll, kezében az értékeléssel, szép napot, kinyitja a kiskönyvet, belenéz, éééés:

És, mit kaptál?

Ezen a gondolaton pörögtem vagy egy órát. Elmondtam, mit adtam magamnak először. Aztán belebújtam A Tanár bőrébe.

(Ahogy elképzeltem magam tanárként, és ahogy tanárként érzem magam.)

Ha csak a száraz tényeket nézem, akkor én ötös vagyok. Igen, igen, igen. Megadom magamnak, a jó életbe is. Mert megérdemlem.

Mert jó fej vagyok, aki nagyon tud szeretni, és odaadó, és vicces lány, aki tud főzni, meg a gyerekeit is szeretettel terelgeti. Dolgozik, eltart, kitart, odafigyel másokra, magára, edzi a testét, az agyát, a lelkét. Mindent megteszek az ügyem érdekében. Minden pillanatban a legtöbbet. Ami éppen akkor a legtöbb.

Nem vagyok rest. Nem vagyok direkt szemét. Szerintem véletlenül sem. Nem vagyok rosszindulatú, irigy, hazug. Nem vagyok kérlelhetetlen, önző vagy bosszúálló. Nem vagyok zsugori, gyáva, hízelgő, szégyentelen, magakellető, goromba, rágalmazó, bűnpártoló, haszonleső.

Azért gyakran vagyok gyarló és bűnös, hülye, megátalkodott és csökönyös, de legalább tudom, elismerem, hogy áll fölöttem MÁS is, és nem értékelem túl a szerepemet a saját életemben.

Szóval ÖTÖST kaptam a vizsgán.

Nem azért, mert ideális vagyok (jujj, az nagyon nem), hanem azért, mert ez a valós teljesítményem. Ha arra gondolok, hogy mit csinálok évek óta, hogyan tartom fenn az életem, akkor bevallhatom magamnak, hogy megérdemlem. És anélkül, hogy glóriát képzelek a fejemre, dicshimnuszt zengő angyalokat hallok és az égi fény elvakítana, el kell ismernem a teljesítményemet. Álszerénység, önostorozás vagy elfogultság nélkül.

(Skookum: jelző. Jelentése: kitűnő, jeles)

És ahogy egy barátom mondta: „A Jóisten szereti a 10-eseket, és így vagy úgy megadja, ami jár nekik. De a hülye 10-es képes MAGÁT lerontani 7-re. Sőt.... 5-4-re is.”

Erre majd odafigyelek, szem előtt tartom, hogy 10-es vagyok, majd gyakran előveszem a bizonyítványomat, ha elfelejteném a kitűnőségemet.

És most? Mennyit érsz?