-macassy-
Van egy álmom egy családbarát országról. Ahol a főnök nem tartja kevésbé megbízható munkaerőnek az anyákat. Ahol nem kérdezik meg egy állásinterjún a nőktől, hogy mikorra tervezik a szülést. És ahol – bár ez a kérdés abszolút jogellenes! – nem kell hazudnod ahhoz, hogy megkaphasd a melót. Szeretnék egy olyan országban élni, ahol a három-négy vagy annál több gyereket nevelő családokra nem úgy tekintenek, mint csodabogarakra vagy szélsőséges vallási tébolyban szenvedő szegény szerencsétlenekre. Ahol simán előreengednek a sorban egy édesanyát a gőgicsélő csecsemőjével. Ahol van gyereksarok a hivatalokban. Szeretnék egy olyan országban élni, ahol egyértelmű konszenzus van abban, hogy a gyerek érték, és egy társadalomban mindig a nagyok és erősek dolga a kicsik, a gyengébbek és az elesettek védelme.
Kíváncsi vagy Lineth véleményére is a témában? Kattints ide.
Szerencsére sok az előremutató változás, minden évben díjazzák a családbarát munkahelyeket, egyre több nő tudja, hogy nem okés, ha az állásinterjún a még meg sem fogant majdani gyermekekről érdeklődnek vadidegenek. Azt hiszem, komoly jelei vannak annak, hogy elindult valami, bár még kétségkívül sok a tennivaló.
Érdekes kettősséget érzékelek a téma kapcsán. A dolgozó anyák rengeteget panaszkodnak, hogy a munkahelyükön nincsenek tekintettel arra, hogy a napi céges cirkusz mellett még el kell látniuk a gyerekeiket, vacsorát kell főzni nekik, ki kell kérdezni a leckét, és minőségi időt kell tölteni az aprónéppel. Nem kötelességből, hanem mert ez így gömbölyű. A vezetők számára sokszor rémálom egy gyermeket nevelő nő foglalkoztatása. Mert a régen ambíciózus, profi munkát végző fiatal lányból pár év leforgása alatt 6 órában dolgozó kisgyermekes mami lett, aki délután kettőkor, fittyet hányva minden folyamatban lévő projektre, lekapcsolja a gépét, és hazamegy. Nem befejezi a munkát, hanem félbehagyja. Nagy különbség. És mit érez ilyenkor a főnök és a többi kolléga? Azt, hogy erre az emberre nem lehet számítani.
Azt hiszem, a munka és család kérdéskörét tárgyalva tabunak számít a munkavállaló hozzáállását firtatni. Számon kérjük a vállalatoktól a családbarát szemléletet, elvárjuk, hogy tekintettel legyenek a gyermeket nevelőkre, de sosem beszélünk arról, hogy kettőn áll a vásár. A gyerek ugyanis nem pajzs, amit magunk előtt tartva kevesebb feladatot kell ellátnunk.
Egy dolgozó anya rengeteget tehet azért, hogy a saját munkakörnyezetében a változás katalizátora lehessen. Mert a családbarát szemlélet nem a nagy szavakban, a hangzatos mondatokban rejlik, hanem a hétköznapok apró tetteiben. És ez éppúgy igaz a beosztottakra, mint a vezetőségre.
Egy anya rendszerint logisztikai zseni, a multitasking számára olyan természetes, mint a levegő. Képesnek kell lennie a hatékonyságra, mert időben oda kell érnie a bölcsibe, oviba, suliba. Empatikus, hiszen évek óta egy vagy több apró emberke szemszögéből is nézi a világot. Ezek mind-mind olyan tulajdonságok, amelyek értékesek a munkaerőpiacon – mi tart vissza attól, hogy ezt megmutassuk?
Mert mit is lát ma mindebből egy főnök?
Egy anya rendszerint szétszórt, fizikailag ugyan az irodában tartózkodik, de lélekben a gyerekekkel van. Ebből adódóan nem hatékony, és alig várja, hogy leléphessen. Mindig fáradt, örökké kialvatlan, emiatt kedvetlen, és ezzel visszahúzza az egész csapatot.
Egy barátnőm két kicsi gyerek mellől ment vissza dolgozni. Félállásban melózik, emiatt persze a csapat egy része kapásból irigykedni kezdett, mert – nagyvonalúan elfeledkezve arról, hogy a kevesebb munkáért kevesebb bér is jár – csak azt érzékelték, hogy Évi bezzeg hamarabb hazamehet. A két főnöke sem repesett a félállás gondolatárt, de a szabály az szabály… Eltelt egy fél év. Évi még mindig félállásban dolgozik, és egyre békésebb a hangulat körülötte. Felajánlotta, hogy a négyórás munkanapok helyett inkább hosszúzik kétszer, mert így hatékonyabb, mint minden nap belekapni valamibe, aztán délben hazamenni. A legdühösebb kollégákat lecsillapította, amikor elvállalt egy soron kívüli szombati munkát – a két pici imádta az apás napot, remekül szórakoztak.
Tudom, hogy nem könnyű otthon is helyt állni és a munkahelyen is bizonyítani. Ehhez a zsonglőrködéshez kötélidegek kellenek. Évinek sem egyszerűek a hétköznapok. Sok szervezést igényel az életük, nagyszülői segítség nélkül biztos, hogy nehezebb lenne minden. Azonban a barátnőm nemcsak szerencsés, hanem nagyon okos is. Elérte, hogy tekintettel legyenek arra, hogy már családos munkaerő, ugyanakkor változatlanul törekszik arra, hogy száz százalékot nyújtson.
Számos kutatás állítja, hogy azok a férfiak és nők, akik gyermekeket nevelnek, elkötelezettebb munkaerők – és ez logikus is, hiszen egy gyerekkel már nem ugrál az ember, jobban meg kell gondolni minden lépést, hiszen már nemcsak magunkért felelünk. Ha azonban nem érzékeltetjük ezt, az elmélet sosem válik gyakorlattá.
