Lineth

Egy baráti társaságban a gyerekes munkavállalás nehézségeiről beszélgettek. Az egyik anyuka épp most menne vissza dolgozni a második gyerek után, ha… És itt érkezett a hatalmas feltételes mód.

Az anyuka szép reményekkel felvértezve kopogott be újra régi munkahelyére. Várták is szeretettel, a főnöknő csak annyit mondott, hogy habár lehetőség lenne a hat órás munkanapra, ő nem támogatja. Kis gyerekek ide vagy oda, a nyolc órát bizony le kell dolgozni. Mondta ezt annak ellenére, hogy neki is van három gyereke. Megoldja ő is, más is oldja meg, tette hozzá. Az anyuka hazament, sírt egy kicsit a férje vállán, aztán abban maradtak, hogy megoldják máshogy. Mert így nem lehet. Ki megy az óvodába a gyerekekért? A nagyszülők távol vannak. Megoldhatatlan. A stressz a másik faktor, az állandó lelkiismeretfurdalás, az örökös rohanás… Nem éri meg. A család szempontjából egyszerűen nem éri meg. Lehet, hogy széthullanának a hétköznapi csatákban.

Jó nekik, szerencsések, hogy nem kell belemenniük egy rossz kompromisszumba, és dönthetnek úgy, hogy a személyes jólétük fontosabb egy nyolcórás állásnál. Remélik, hogy lesz családbarátabb munkahely is. Keresnek.

Itt jutott eszembe Orbán Viktor évi szokásos tusnádfürdői beszéde. A közel háromnegyed órás felszólalásban – annak ellenére, hogy szerinte alig beszélt valamiről, azért kemény és határozott mondatok hangzottak el. Rémlik? Nem? Már régen volt.

A miniszterelnök elit- és demokráciaválságról beszélt Európában, migrációról, terrorról, Trumpról és a félelemről, amely megöli a lelket. Kifejtette, mivel szabadegyetemen tart beszédet, nevén kell neveznie a problémákat, ellenkező esetben ez csak propagandatábor lenne.

Ezek után azt taglalta, hogy amit a polgári kormány hat éve elkezdett, például az új alkotmánnyal, a nemzetegyesítés politikájával, a családpolitikával, egyetlen célt akar elérni: Magyarország biztos pont maradjon egy bizonytalan világban.

Nem akarom mélységeiben kielemezni a mondatot, csupán egy aprócska momentumára hívom most fel a figyelmet: a családpolitikára. Olyan szegmense ez a magyar létnek, amire a mai vészterhes időkben tényleg nagy figyelem irányul. Túl kell élnünk ugyanis, sokasodnunk kell, és ennek a sokasodásnak alapköve a család a kormány retorikájában.

Ha csak azt vesszük, hogy nulladik lépésben szemantikailag felmerülő probléma, mi a család, akkor alig érzékeltettem a dolog szerteágazóságát. Aláírom, hogy meg kell határozni ezt a fogalmat, milyen vacak lenne már, ha nem tennénk. Szakmailag. Meg aztán a támogatásokat is csak akkor tudják kiosztani, ha meghatározzák a célcsoportot. És az értékek védelméhez is vissza kell térni. Meg kell védeni az európai életformát is. És a családokat.

Még azt is elfogadom, hogy a családtámogatási rendszerben a kormány meghatározza, kiknek akar segíteni. A keresztény értékeket veszik figyelembe, amiben azonos neműek házassága nem elfogadott. Oké, legyen. Legyen meghatározva a bejegyzett élettársi viszony is, ha már nem házasodtak össze a felek. Támogassák kiemelten a háromgyerekeseket, legyen. Végül is minden kormány szuverén joga orientálódni, ők ezt ilyen elvek mentén teszik, mások más filozófia mentén biztosak abban, mi a helyes és követendő.

Amit viszont nem fogadok el, az a családpolitika mindennapokba történő leszivárgása. Vagyis nem leszivárgása. Mert rettentően nagy az elán, amivel reklámozzák a magyar kormány erőfeszítéseit, de hogyan is néz ki a mindennapokban egy gyermekeket nevelő család élete? Mekkora mozgástere van az anyának, mondjuk a foglalkoztatásban?

Támogatják a munkaadók a hat órás munkaidőt? Nem! Miért? Miért nem lehet megoldani a részmunkaidőt, az otthoni foglalkoztatást Magyarországon? Miért nem lehet rugalmasnak lenni? Miért nem lehet tovább látnunk az orrunknál? Tudom, hogy az anyukák sokkal alkalmazkodóbbak lennének, ha megtehetnék, ha kapnának esélyt, mert érdekük, hogy dolgozzanak. Szeretnének dolgozni. Nemcsak a pénzért, hanem azért is, mert sokan begolyóznak otthon pár év után, alig várják, hogy visszatérhessenek a felnőttek világába. De nem mindegy, milyen áron.

A legtöbben muszájból bevállalják a 8 órát. És közben kikészülnek a folyamatos lelkiismeretfurdalástól, mert nem lehetnek eleget a gyerekkel, kikészülnek, mert állandóan rohannak, mert sehol sem tudnak 100 százalékosan teljesíteni.  Az érem másik oldala, amikor a gyermektelen kollégák rovására mennek el előbb, csaklizzák el a szabadságot, adják le a munkát, sorolhatnánk. Tálalva a feszültség, ellentét a munkahelyen és otthon is. Remek. Ahelyett, hogy kompromisszumokat lehetne kötni, engedni az egyik oldalon, kicsit húzni a másikon. Biztos vagyok benne, hogy a kecske és a káposzta is jól járnának.

A valóságban – családtámogatási rendszer, lakhatási támogatás, kedvezmények ide-oda - az emberek nagy tehernek és stressznek látják az utódlást, mert az is. 

Viszonylag későn vágnak bele, és olyan keveset vállalnak, amit reményeik szerint még tudnak teljesíteni. Nem véletlen, hogy a gyerekvállalás után nő a válások száma, az első öt kritikus évet sokan nem bírják. Nem kéne ennek így lennie!

Részemről javasolnám, hogy az adókedvezmény, tankönyvtámogatás, ingyenes gyermekétkeztetés mellett a foglalkoztatásban keressen a kormány lehetőségeket, új utakat, európai irányvonalakat. Mert a fizetés biztonsága az alapja a gyermekvállalásnak, nem (pusztán)az adókedvezmény. Próbáljon meg a kormány minél nagyobb teret engedni az egyéni megoldásoknak, a távmunkának, a részmunkaidőnek. És akkor talán a tini lányom sem a száját húzná, ha szóba kerülne, akar-e valaha gyereket. Elborzaszt, de ő és a korosztálya úgy állnak a kérdéshez, hogy kell a fenének ez a sok szenvedés és lemondás, ha lesz is gyerek, maximum kettő, a harmincas éveik végén. És nem azért, mert így nevelték őket, hanem azért, mert nyitott szemmel járnak a világban.

Legyen több családbarát munkahely, sőt, minden munkahely legyen családbarát! Ez nem bonyolult, pusztán döntés kérdése. Szusszanni kéne egy nagyot, és merni másként működni, mert ez anyagilag is megéri. A siker a motiváltságban rejlik, nem az állandó küzdelemben.

Gyanakszom, hogy fogcsikorgatva még senki sem alkotott semmit, a kényszerből nem születik minőség.

Hozzáteszem, nekem senki se mondja, hogy napi nyolc órát folyamatos munkával tölt a munkahelyén… Ezért is hiszem, hogy jobb logisztikával, okosabb beosztással, és innovatív szemlélettel sokkal nagyobb lenne a hatékonyság, mint becsontosodott elvekkel, amik körülbelül úgy hangzanak, hogy csak. Azért, mert eddig valamit így csináltunk, nem indok arra, hogy ezután ne másképp tegyük. Merjünk már bevállalósabbak lenni, mert ez a versenyképesség kulcsa!

Az pedig nem indok, hogy nagyanyáink milliószor többet bírtak zokszó nélkül. Változnak az idők, és jelenleg ehhez a helyzethez, ehhez az emberi tűrőképességhez, ehhez a gondolkodáshoz kell alkalmazkodni. Nem az embereket kell betörni, hanem a körülményeket változtatni.

Idén ezek a munkahelyek nyerték el az Emberi Erőforrások Minisztériuma (EMMI) családbarát munkahely pályázatát Magyarországon: http://www.cvonline.hu/blog/wp-content/uploads/2016/09/csp-csbm-16-dontesi-lista.pdf