- Lineth -

Egy autós a rádióban hallgatja a híreket: - Egy őrült száguldozik forgalommal szemben – mondja a bemondó. Erre a vezető: - Mit egy, száz!

Ez az egyik kedvenc poénom. Ennél jobban nem lehet summázni, milyen az önreflexió hiánya. Az önreflexió képesség, hogy megvizsgáljuk: ami történik velünk mennyiben múlik rajtunk. Önreflexió, tehát a véleményeink, gondolkodásmódunk helyességének vagy helytelenségének felülvizsgálata nélkül nem lehet élni. Vagyis lehet, de nehezen.

Önreflexió nélkül érzi azt az ember, hogy széllel szemben pisil. Hogy minden ellene esküdött össze, hogy folyton ugyanazzal a fajta nehézséggel találja szemben magát. Önreflexió hiányában érezzük, hogy mindenki hibás, csak mi nem.

Ha összeesküvés-elméletek törnek rám a gonosz világról, akkor sürgősen magamba nézek: én mit hibázom/hibáztam. Bevallom, sokszor nézek ily módon magamba, amiből tisztán kiolvasható: sokszor érzem, hogy ugyanabban a kakiban tapicskolok.

És ha már benne tapicskolok, akkor egyszerűen muszáj meglátnom, ez nem a véletlen, ez nem külső okokra vezethető vissza, ebben ÉN vagyok benne, az én helytelen működésem. Lehet ez szerencsétlen hozzáállás, kényelemszeretet, mindenféle félelmek, elhibázott reagálás, cselekvés vagy annak hiánya, félreértelmezett mondatok, félreértelmezett gesztusok vagy szituációk halmaza. De egy a lényeg:

korántsem véletlenül történik velem, hogy újra és újra hasonló konfliktusokkal találom szemben magamat. Részem van benne, mondhatni, hibás vagyok. Akkor is, ha ez nem tetszik.

Az önreflexió képessége és mások megértése szorosan összefügg. Ezt tanulmányok is kimutatták. Azok tehát, akik megértik a másik motivációját, önmagukat is jobban értik, és fordítva: ha megérted önmagad motivációit, akkor a többi emberét is egyszerűbben látod át.

Az embert többek között az teszi emberré, hogy képes gondolkodni saját magáról, mi több, a saját gondolatairól. Ezen felül másokról, a mások gondolatairól is gondolkozunk. Szociális és neurokognitív kutatások azt mutatják, hogy a saját gondolataidról való gondolkodás és a mások gondolatairól való gondolkodás nem azonos tevékenységek. Nem azonosak, de kapcsolódnak, a képesség, hogy a gondolkodásról egyes szám első személyben gondolkodjunk (észrevettem, hogy egyre gyakrabban gondolok arra, hogy Pista hülye), kapcsolódik a képességhez, hogy a mások gondolatairól gondolkodjunk. Jelesül egy pillanatnyi példa tőlem: az olvasó most biztosan elvesztette a fonalat, mert bonyolult a mondat, és átkattint egy másik oldalra.

Az nem világos, hogy ezek a jelenségek hogyan hatnak egymásra, de beigazolódni látszik: az önreflexió és az önéletrajzi memória befolyásolja azt a tehetséget, hogyan gondolkodunk mások gondolatairól és érzéseiről. Fontosnak látszik az is, hogy

az egyén minél inkább képes emlékeit felidézni és töprengeni azokon, annál valószínűbb, hogy megérti mások gondolatait és érzéseit. Tehát empatikusabb lesz. Egyes kutatások még azzal is foglalkoznak, hogy az erőteljesebb önreflexiós képesség egyfajta gondolatolvasásba „torkollik”.

És akkor kanyarodjunk vissza az eredeti kérdésfelvetéshez: önreflexió. Szerintem az evolúció egyik legfontosabb vívmánya, elengedhetetlen pszichológiai funkció, amelynek több ezer éves kultúrája van. Hogy csak néhányat említsek, a zsidóknál a jom kipur az engesztelés napja, amiben az egyik elsődleges cél, hogy az emberek töprengjenek Isten és embertársaik ellen elkövetett bűneiken annak érdekében, hogy jobbá váljanak.  A buddhista meditáció is a tudatosságra épül, arra sarkallja a meditálót, hogy legyen tisztában érzéseivel és mentális tevékenységével, ahelyett, hogy eltemetné ezeket magában vagy ignorálná őket. A katolikusok gyónnak, az anonim alkoholistáknál pedig 12 pontban ismerik el maguknak haragjukat és a tudatosult személyes hibáikat, hogy leküzdjék romboló szenvedélyüket.

A pszichológiai tanulmányok azt mutatják, az önreflexió kritikus pont az élet pozitív változtatásában. Az önkontroll ennek egyik fontos eleme, vagyis az a képesség, hogy megfékezzük azonnali reakcióinkat hosszabb távú célok elérése érdekében. Ahelyett, hogy fejetlenül reagálnánk, képesek vagyunk tervezni, számba vesszük az alternatív megoldásokat, ami nagyban segíti, hogy később ne bánjuk viselkedésünket.

De mit tehetünk az önreflexió fejlesztéséért? És hogyan kerülhetjük el az önostorozást, valamint a halogatást? Először is, legyünk objektívek.

A másnak is igaza lehet hasznos mondat, amelyet jó gyakran ismételgetni magunkban. Fontos továbbá, hogy meghatározzuk a célt, és hogy tudatosítsuk, hol is tartunk.

Ha valaki le akar fogyni például, annak kevesebbet kell ennie és többet edzenie. Szép cél. Emellett, ha elég önreflexíven él, akkor képes észrevenni, hogy a havi egy kocogás a villamosig és az esti egy tortaszelet a TV előtt elég nagy akadálya a strandszezonig felépítendő bombaalaknak.

Pszichológiai kutatások szerint az a rossz érzés, ami abból a tudatosságból fakad, hogy észrevesszük, a céljaink és a viselkedésünk egymásnak ellentmondanak, felgyorsítja a fejlődést. Vagyis a fájdalom, amely a „bűnünkkel” való szembenézésből árad, tulajdonképpen arra motivál, hogy csökkentsük az ellentmondást a tervek és a valóság között.

Ezen a pontos kell elkerülni az önostorozást és a halogatást. Fontos, hogy reális célt tűzzünk ki magunk elé, és objektíven türelmesek legyünk (az ítélkezés nem ez), hiszen a túl sok negatív gondolat egyértelműen gátja a fejlődésnek. Jaj, megint előkerül az arany középút elcsépelt frázisa, de hát tényleg ez van, ezt kell szeretni.

A folyton visszatérő konfliktusok, akár a zsírpárnákról, akár munkahelyi vagy családi összetűzésekről van szó, jelzések. Az okok felkutatása, mások és a saját motívumaink, eszméink megértése a megoldás kulcsa. Nyugodtan vehetünk példát azokról, akik gyakorolják az önreflexiót. Akkor is, ha buddhista meditációról, a katolikus vagy a zsidó hitről, esetleg anonim alkoholistákról vagy filozófusokról van szó, tudatosítani saját magunkat elengedhetetlen a fejlődéshez. És ami még nagyon fontos: nem szentté kell válni, hanem tudatossá. A kettő nem ugyanaz.