F5

F5

Mindenki: bárki lehet olyan nagyravágyó, mint az énektanárnő

Mind ismerünk Erika néniket, és mind Erika nénikké válhatunk, ha elhallgattatjuk a lelkiismeretünket.

2017. február 27. - macassy

macassy „Ajánlom ezt a díjat mindazoknak az embereknek, akik jobbá tehetik ezt a világot, a gyerekeknek. Próbáljuk őket jól felnevelni, hogy büszkék lehessünk rájuk” – én meg Deák Kristófra vagyok büszke, hogy Oscart nyert Mindenki című rövidfilmjével. Tegnap a Duna TV-n megnéztem a filmet, és…

Tovább

Földhasználat

Az ember mindig igyekszik kicselezni a természetet, győzni akar, élni, tovább és túl

Lineth  (forrás: Pinterest) A múltkor találkoztam egy biológus lánnyal. Elkezdtünk beszélgetni, a munkájáról is szó esett. Kint él Svájcban, a világ egyik leghíresebb gyógyszercégénél kutató. 30 éves. Nagyon szép lány, vörös, hosszú haj, nevető szemek, mosolygós száj, szép vonások. És okos.…

Tovább

A hat kalap elmélet és az Olimpia

Avagy, hogyan lehet több oldalról ránézni egy problémára

Alap: a 2015 júniusában kiadott megvalósíthatósági tanulmány és egy közgazdász elemző cikke ennek a tanulmánynak a hatására. Azért e két forrást választottam, mert véleményem szerint összevetésben megfelelően reprezentálják az ellenzők és támogatók álláspontjait. Nem tettem mást, mint a felsorolt…

Tovább

Az önreflexió a siker képletében

Az egész világ hülye, én vagyok a Jenő

   - Lineth - Egy autós a rádióban hallgatja a híreket: - Egy őrült száguldozik forgalommal szemben – mondja a bemondó. Erre a vezető: - Mit egy, száz! Ez az egyik kedvenc poénom. Ennél jobban nem lehet summázni, milyen az önreflexió hiánya. Az önreflexió képesség, hogy megvizsgáljuk: ami…

Tovább

A szupermenek köztünk élnek

Minden tantárgyat lehet szeretni, ha elég érdekes ahhoz, hogy szeressük

  - Lineth -  Hogy a zseniket ne csak posztumusz ismerjék el. Lavicza Zsolt GeoGebra, kutatási igazgató, tanár. Jelenleg doktori iskolát vezet Linzben. Mesélj a Geogebráról. A GeoGebra egy olyan matematikaoktató szoftver, ami 15 éve indult egy barátom szakdolgozata alapján. Azon alapul, hogy…

Tovább

Neked barátod vagy ellenséged a csend?

Multitasking és információdömping helyett néha érdemes a némaságot választani. Tekerd le a világod hangerejét, és kapcsolj ki.

macassy Egyszer azt olvastam valahol, hogy az emberek nagy részét már öt perc után zavarja a csend. Nem hittem el, amíg nem próbáltam ki. Ha gondolod, állítsd be a telefonod ébresztőóráját úgy, hogy öt perc múlva csörögjön, és aztán figyelj. Légy csendben, ne csinálj semmit. Csak lélegezz. Elég…

Tovább
süti beállítások módosítása