Lineth 

(forrás: Pinterest)

A múltkor találkoztam egy biológus lánnyal. Elkezdtünk beszélgetni, a munkájáról is szó esett. Kint él Svájcban, a világ egyik leghíresebb gyógyszercégénél kutató. 30 éves. Nagyon szép lány, vörös, hosszú haj, nevető szemek, mosolygós száj, szép vonások. És okos. Persze, kutató Svájcban. Rákkutató.

Kérdeztem tőle, milyen ez. Azt válaszolta, izgalmas. Újat alkotni, mindennap kombinálni, gondolkodni, ezer oldalakat olvasni, kísérletezni fárasztó, de van értelme. Van értelme az életének. Még akkor is, ha bármi, ismétlem bármi, amit megtalálnak, feltalálnak, minden emberi számítás szerint is csak 15 év múlva lesz gyógyszer.

15 év.

Kérdeztem, ez zavarja-e. Azt mondta, nem. Valamikor mindent el kell kezdeni. És a perspektíva erőt ad neki.

Aztán arról beszélgettünk, hogy a rák, mint betegség, milyen.

-          Sokan félreértik - magyarázta. A rák nem egy betegség. A rák specifikus. És nincs olyan, hogy rák, így egyszerűen. Van mellrák, és vékonybélrák, meg hasnyálmirigyrák – sorolta. És ezek mind különböző betegségek, és különféleképpen kellene őket gyógyítani. Igazán specifikus gyógyszerek pedig nincsenek, egy-két kivételtől eltekintve. A mellrák kutatás például viszonylag fejlett szinten áll, egész jó gyógyszerekkel, mert régóta vizsgálják a betegséget. Külföldön már sok hatásos gyógyszerhez hozzá lehet jutni.

Azt ugyan nem tudja, hogy a magyar piac mennyire zárkózott ehhez fel, mert amit Amerikában már alkalmaznak, az évek alatt jut el Európába, és hogy Magyarországon mikor kerül a gyógyszertárakba… Csak a jóisten tudja, fejtegette.

-          És meg lehet gyógyulni? – kérdeztem.

-          Nem – válaszolta. Tünetmentesség van, de ha valaki egyszer megbetegedett, bármikor visszatérhet a baj.

-          Hűha – konstatáltam. És szerinted több manapság a rákos megbetegedés?

-          Nem hinném – válaszolt. A különbség csak annyi, hogy manapság diagnosztizálnak és feljegyeznek. Régen ez nem volt. Akkor is haltak meg így emberek, csak senki sem tudta, hogy mitől. És a másik fontos tényező, hogy az emberek tovább élnek. Pár száz éve az átlagéletkor 30-40 év volt. Akkor nem volt idő megbetegedni ebben.

(forrás: Pinterest)

Elmeséltem neki, hogy a múltkor mit olvastam. A Föld túlnépesedéséről. Arról, hogy a bolygó egyszerűen nem bírja el ezt a rengeteg embert, és egyes elméletek szerint nem egy világháború oldja majd meg a problémát, hanem valamilyen járvány. Mert a természet így működik. Szabályoz. Szabályoznia kell. Azt felelte, valószínűleg ez így van. A fennmaradás olyan ösztön, ami egyszerűen működik. És ha átlépünk egy pontot, akkor elindul a folyamat. Ezután még kitértünk a kötelező oltásokra, meg úgy az oltásokra általában, a felelőtlenségre, és a már rég letűnt betegségekre, amik bármikor visszatérhetnek, ha nem vigyázunk. És a mostaniakra. Diftéria, tetanusz, polió, pertusszis, sárgaláz elleni oltás, agyhártyagyulladás elleni oltások,tífusz, malária elleni tabletta, gyógyszer, méhnyakrák elleni védőoltás. Csak néhány a sok közül. Mindenfelé kórságok fenyegetnek, az ember védtelen. Nem vagyunk mindenhatók, ó, nagyon nem!

Az ember mindig igyekszik kicselezni a természetet, győzni akar, élni, tovább és túl. Teljesen érthető, én sem akarnék idő előtt elpatkolni, mittudomén feketehimlőben. Vagy pestisben. Akármilyen fájdalmas, undorító kórságban. Mondjuk, leginkább semmiben sem szeretnék meghalni. És ezzel a legtöbben így vannak, nem? Ezért teszünk meg mindent az egészségünkért (?). Vagy nem, mert azt hisszük, sebezhetetlenek vagyunk.

De felmerült bennem, hogy a túlnépesedés korszakában, amikor soha ennyi ember nem élt még a Földön - amikor „az ENSZ előrejelzéseit figyelembe véve az össznépesség (ugyan) nem duplázódik meg, noha újabb 3-4 milliárddal nőhet elérve a 9-10 milliárdos értéket, figyelembe véve a születések számának esetleges csökkenését és az AIDS járványt (!)” -, akkor hová akarunk mi megmenekülni? Merre visszük ezeket a folyamatokat, és mi lesz ennek a vége?

„A népesség mindössze 32 országban látszik stabilizálódni, a többiben vagy megkétszereződik, vagy megháromszorozódik a jövőben (…) Ha a születések száma 2,5 gyermek/párnál stabilizálódik, akkor a Föld népessége 2150-re eléri a 28 milliárdot. Ha 1,7 gyermeknél stabilizálódik, 2050-re megközelíti a 7,5 milliárdos csúcsot, de 100 évvel később 4,3 milliárdra csökkenhet.”

Anélkül, hogy pesszimista lennék, azt éreztem a beszélgetés után, hogy bármennyire is mindenhatónak hisszük magunkat, csak kullogunk a természet után, ami bármikor röhögve bemutat nekünk, embereknek.

(forrás: Pinterest)

Persze, nem felesleges kutatni a hosszú és egészséges élet titkait, de talán a másik oldallal is foglalkozni kellene, és sürgősen megoldani a bolygónk felélésének problémáját. Előrelátás szükséges, és nem a mindenhatóságunkba vetett vak bizalommal sürgetni a véget. Közhelyes? Durva? Lehet. De szerintem pontosan ilyen ordítóan egyszerű ez az egész.

Velem nem történhet meg, igaz? Nem én leszek beteg, nem itt lesz járvány. A zombi apokalipszis túlélője leszek, sőt, én vezetem majd a maroknyi túlélőcsapatot a szebb jövőbe. Szép álmokat!