- Lineth - 

Hogy a zseniket ne csak posztumusz ismerjék el.

Lavicza Zsolt

GeoGebra, kutatási igazgató, tanár. Jelenleg doktori iskolát vezet Linzben.

Mesélj a Geogebráról.

A GeoGebra egy olyan matematikaoktató szoftver, ami 15 éve indult egy barátom szakdolgozata alapján. Azon alapul, hogy érdekesen tudjuk oktatni a matematikát és a gyerekek is tudják élvezni. Open source projekt lett (A „szabad szoftver” elnevezés a felhasználók szabadságára utal. Azt jelenti, hogy a felhasználóknak szabad futtatni, másolni, közzétenni, tanulmányozni, megváltoztatni és tökéletesíteni a szoftvert szerk.) csak azt kérjük cserébe, hogy osszák meg az emberek egymással az ötleteiket. Már félmillió publikusan megosztott feladat van fent az oldalon, és kétmillió körül, amit csinálnak. 40 millió ember használja 191 országban.

Szerinted miért ekkora a sikere a GeoGebrának?

Az emberek aktívak, ha valami értelmeset találnak, azt csinálják maguktól.

Ezzel szerettetitek meg a matematikát?

Ez a projekt nem szeretteti meg a matematikát, hanem ad egy olyan eszközt, amivel nagyon érdekes dolgokat lehet csinálni, aztán az emberek szerettetik meg egymással a matematikát.

Egyszer azt mondtad, hogy a gyerekek már mindent tudnak…

Szerintem izgalmas, hogy mennyi lehetőségük van a gyerekeknek. Hiszen az interneten mindenhez hozzá lehet férni és nagyon sokat tudnak egymástól tanulni. A tanár szerepe simán átalakulhat abba, hogy kérdez és érdekes feladatokat ad. Ha így tényleg fel tudjuk kelteni a figyelmet a gyerekekben, akkor ők folytatják maguktól, a tanár szerepe pedig általalakul.

Karmesterré?

Csomó mindent lehet csinálni nagyon kreatívan. És talán nem is feltétlenül kell ezt tanteremben.

Van olyan hely, ahol ez működik?

Az oktatás napjainkban átalakul. A számítógépek eleve átalakítják. Például Finnországban elég sokan foglalkoznak a GeoGebrával. De ott főleg projektekben, téma körül tanulnak a gyerekek, és nem feltétlenül csak a matekot, hanem az összes tantárgyat egyben. De azt nem mondhatom, hogy egész országok működnek így, viszont rengeteg izgalmas projekt van az interneten. Tanárok és gyerekek megosztják a munkáikat. Ezek a projektek pedig kezdenek összeérni.

Mi a baj a tradicionális matematika oktatással?

Az, hogy ugyanazt tanítjuk, mint 100 évvel ezelőtt. Pedig most már teljesen mások az eszközök és a körülmények. Az igények is átalakultak. Sajnos nagyon nehéz átvinni bármilyen reformot, mert mindenki azt mondja, hogy amit eddig tanítottunk, arra szükség van, persze az újakra is szükség van, szóval a régiekhez pakoljuk hozzá az újat. De emiatt annyi anyagot akarunk megtanítani, ami lehetetlen. Másrészt elég hagyományosan akarunk tanítani, vagyis kiáll a tanár és megmondja a diákoknak. Algoritmusokat és magolást tanítunk. A felmérésrendszer is eleve katasztrófa, hogy milyen feladatokat oldjanak meg. Így kialakul, hogy a diákoknak fogalmuk sincs arról, miért tanulnak matekot. Azt hiszik, hogy ezt már valaki kitalálta, és akkor ezt így kell. De hát mennyivel izgalmasabb ezt úgy, hogy körülnézünk, és azt mondjuk: Látod? Minden matematika! Fraktálok vannak a telefonban, itt vannak mindenféle geometriai alakzatok, ebből lehet tanulni, ezeket kéne kicsit megnézni, hogy mi van körülöttünk. A matematika egy filozófiai kérdés is. Einstein is mondta, gyanús, hogy ez mennyire jó. Tényleg az emberek találták ki a matematikát és azt alkalmazzuk a természetre, vagy az egész természet matematika, és mi megpróbáljuk ezt észrevenni? Ebből szép vita kerekedett.

Ugyanúgy a számítógépekkel való oktatásról is.

Sok a kérdés ezzel kapcsolatban is: hogy amit mi tanítani akarunk, azt lehet-e számítógépekkel, vagy a számítógép teljesen megváltoztatja a matematikát, hogy mit is tanítsunk? Erre egy jó példa a négy szín elmélet: mi az a legkevesebb szín, amivel ki lehet színezni adott térképet. Ezt a kérdést nem tudták bebizonyítani addig, amíg valakinek számítógépen nem sikerült bizonyítania. Ez az első olyan érvelés, aminél elfogadták a számítógépet.

Hogyan alakul át a matematikatanítás?

Lassan. Például a matematikus nem hülye egyenleteket old meg, mint amit az iskolában tanítanak, hanem leül és kísérletezget. Próbálkozik, amiből vagy kijön valami vagy nem. Ez egy felfedezés. Az egész egy kreatív folyamat.

Amit az iskolában csinálunk, az meg egy katasztrófa: másoljuk le, csináljuk meg ugyanazt a feladatot százszor. Miközben ez egy teljesen kreatív dolog, a természet leírása. Mi meg átalakítottuk olyanná, hogy ezt be kell vágni, és mint az évszámokat, fel kell sorolni.

Mi a véleményed a számonkérésről?

Katasztrófa. De ez is abból adódik, hogy azt sem tudjuk, hogy mit akarunk tanítani, és hogy mire van szükség. Az egész rendszer a feje tetején áll, pedig már másra van szüksége a diákoknak, a munkáltatóknak és a társadalomnak.

Mi ennek a hatása?

Ahogy már mondtam, a tanítás egy olyan rendszer, amit nem lehet átalakítani négy év alatt. Szerintem az egész világon gond ez, vagyis teljesen általános dolog, hogy az iskolák kiölik a kreativitást.

Mert az iskola eredetileg mire volt kitalálva? Arra, hogy amíg a szülők dolgoztak a gyerekeket valahová be kellett rakni, mellesleg tanítottak is nekik valamit, és hasznos volt, hogy egy idő után tudtak írni, olvasni és számolni. Viszont teljesen átalakult a környezetünk, de az iskola ugyanolyan maradt, mint 200 évvel ezelőtt.

Mit nyernek azok az országok, akik gyorsabban tudnak változtatni?

Amit látok, hogy Ázsiában, Dél-Amerikában és az északi országokban nagyon sok energiát és pénzt raknak az oktatásba, hosszú távon gondolkoznak. Azért ölik bele a pénzt, mert később jó lesz. Nehéz ezt általánosságban elmondani, de ha meg tudjuk tartani a kreativitást és az érdeklődést a gyerekekben, akkor az mindenkinek hasznos. Például a munkáltatóknak, mert olyan embereket kapnak, akik építenek és alkotnak.

Az ázsiai stílus elég ijesztő…

Dél-Korea, az ázsiai stílus arra jó példa, hogy mekkora mértékben alakult át náluk az oktatási rendszer, mekkora hangsúlyt fektetnek most az oktatásra. Voltam Dél-Koreában számtalanszor, láttam a szerencsétlen gyerekeket hazamenni éjjel 11-kor az iskolából. Napi 15-16 órát vannak először a rendes iskolában, utána meg a plusz oktatásban. De már ezt is kezdik ott átgondolni. Törvényeket hoznak arról, mennyit járhatnak a gyerekek az iskolába. A koreai rendszer felpörgött azzal, hogy túliskolázzák a gyerekeket, viszont egyre több minden kezd kijönni abból, hogy lehet ezt máshogy is, lehet játékkal is csinálni. Elmentek az egyik extremitásba, de majd jönnek vissza a soft stílusba. De az biztos, hogy nagyon értékes a tudásuk, elég a telefonodra nézni. Elképesztő hogy miket értek el. De ott van a sokat emlegetett finn példa. Ők majdnem ugyanazokat a hatásokat érik el, mint Dél-Koreában, csak más módszerekkel. Inkább engedik játszani a gyerekeket. Ebből is látszik, hogy az oktatás nagymértékben kulturális kérdés. Finnországban inkább az a lényeg, hogy nagyon figyelnek arra, hogy jó embereik legyenek.

Mennyi idő behozni azt a hátrányt, amit a mi oktatási rendszerünk jelent?

Szerintem nem kell behozni hátrányt, mert még elég jól állunk. Viszonylag jól ahhoz képest, hogy hol tart a világ. Viszont nagyon lassan haladunk, leginkább visszafelé. Én ezt látom.

Mi a legfontosabb egy oktatási rendszerben szerinted?

A tanár. Finnországban és Dél-Koreában is a tanárság az egyik legértékesebb hivatás.  Szerintem a tanárokat kéne megbecsülni, a képzésüket átalakítani. Hosszú folyamat, de megérné. Döntés kérdése. A tanárok különben itthon nagyon lelkesek, sokuk csinálna már valami értékes dolgot. De hát ez nem egyszerű.

Ebben segíthet a GeoGebra?

A GeoGebra úgy működik, hogy van egy tanár, aki szeretne értelmes dolgokat csinálni a diákjaival és mondjuk megtalálja a mi oldalunkat az interneten. És elkezd jó dolgokat kitalálni, ez a gyerekeknek tetszik, aztán a tanárok megbeszélnek egy-egy feladatot, hogy mi miért nem megy, felteszik az internetre a kérdést, mások megtalálják, és elkezd az egész gyűrűzni. De előfordul, hogy a tanár feladja a házi feladatot, és a gyerekek találják meg a GeoGebrát az interneten, és megkérdezik, hogy miért nem ezt használják. A tanárok öt százaléka elképesztően kreatív, ők ezt maguktól meg tudják csinálni, a többi 80 százalékot képezni kéne. És vannak olyanok is, akik nem hajlandóak ilyesmivel foglalkozni, nekik jó, ami van.

Van legjobb módszer?

Nincs. Minden tanárnak megvan a maga stílusa, ehhez kéne alakítani a kreatív módszerek és a számítógép használatát.

Erről szól a Geomatech is?

A tanárok képzéséről. 2500 tanárt képeztünk ki Magyarországon. Ausztriában, Argentínában, Kínában is segítek. Egyrészt reformokat csinálni, másrészt tanárokat és kutatókat is képezni.

És ők onnantól ezzel a módszerrel engedik a diákjaikat kreatívan elszabadulni?

Hát nem. Ez egy hosszú folyamat. Pont az a lényege, hogy nem kell semmit. Ha akarják, akkor használják, de semmi sem kötelező. Ha csak egyszer használja egy félévben, az is jó. Mert a reformok általában azon buknak el, hogy kötelezővé teszik a kreatív ötleteket.

Például a magyar matematikai oktatási rendszer a Varga Tamás-féle a hatvanas évekből azért nem működött, mert kötelezővé tették. Megmaradt a Fazekasban és más elit gimnáziumokban, de utána ez nem működött ott, ahol nem voltak felkészülve az iskolák és a tanárok erre.

Én nem hiszek a kötelezőségben. Adni kell szabadságot meg tudást és amikor ez a kettő összejön, akkor egyszer csak megtörténik a csoda.

És az osztályzás?

Én például nem szoktam osztályozni. Egy idő után a diákok rájönnek, hogy az ő érdekük, hogy tanuljanak, és ha izgalmas, akkor csinálják maguktól. A rendszer teljesítményre van beállítva, és nem tudunk ebből kilépni. Vannak iskolák, amik pont ezt próbálják. Engedik a diákokat és a tanárokat kibontakozni. Mindenki találja meg azt, ami a legjobban illik hozzá, és így nagyon szuper.

Szerinted tudnak élni ezzel a szabadsággal az emberek?

Nem, nem tudnak, mert ilyen világban élünk. Hiszen az egész rendszer a korlátokra épül. Nagyon ijesztő a szabadság. Viszont akik tudnak ezzel élni, azoknak ez nagyon jó. Azért nehéz átalakítani ezt a rendszert, mert a bizalmatlanság és a korlátok az egész struktúrába be vannak ültetve. Mondok egy példát: tavaly indítottam egy mesterkurzust 35 diákkal Linzben. Azt mondtam nekik, hogy nem tanítok, hanem beszélgetünk. Osztályzás nincs, de mindenki csináljon valami jót, olyat, ami tényleg érdekli. A végén öt diák maradt, de ők fantasztikus dolgokat produkáltak. A többieknek viszont ez túl ijesztő volt.

Tudják egyáltalán az emberek, hogy mi érdekli őket?

Nem, mert az iskola teljesen kiöli a kreativitást és a bizalmat. Beszéltem a főnökömmel, aki egyetért azzal, amit csinálok, de idén azért kell témákat adnom a linzi diákoknak, hogy tudjanak miből választani. Mert előttem mondjuk 16 évig úgy jártak iskolába, hogy feladatokat kaptak, amiket leosztályoztak. Hasznosak az alternatív lehetőségek, amik közül persze nem mindegyik jó. A sokszínűség az evolúció alapja is. De ennek most pont az ellenkezője történik például itt: legyen minden uniform.

Akkor szerinted minden felülről jövő kezdeményezés eleve halálra van ítélve?

Egyáltalán nem. Sok irányból lehet működni. A változás indulhat felülről is. Valamikor alulról.

Te miért dolgozol?

Mert élvezem, amit csinálok, mindig azt csináltam, ami tetszett. És ha mellé pénzt is kapok, az nagyon jó. Szerintem azért érdemes dolgozni, hogy jól érezzék magukat az emberek. És amit most csinálok, azáltal emberek jobban érzik magukat, és ez nekem tök jó.

Honnan tudtad, hogy te mit szeretsz?

Fogalmam sem volt, csak belesodródtam. Én voltam az egyik legrosszabb tanuló, állandóan kirúgtak mindenhonnan. Voltam WC tisztító, esztergályos is, nem tanultam sosem, táncos akartam lenni, volt zenekarom, és végigvergődtem az egyetemen. Miután végeztem, nyaranként jártam ki Amerikába dolgozni, voltam pizzasütő és pincér, és néztem, hogyan lehetne tovább maradni. Továbbtanulással. Én meg csak röhögtem, mert mindig csak kettes átlagom volt. Kiderült, hogy Amerikában a magyar kettes nem olyan rossz, felvettek Phd-zni. Aztán jött egy élmény. Beosztottak tanítani egy professzor mellé, aki számítógéppel oktatta a matematikát. A legszörnyűbb kurzus volt, amit életemben láttam. Se matekot, se számítógép kezelést nem tanultak, csak nyomkodták a gombokat. Akkor jutottam el arra, hogy ennél biztosan van jobb. Aztán elmentem Michiganba és ott az American Mathematical Society elnöke lett a főnököm, utána elmentem Cambridge. A tanítás így jött be nekem. De előtte fogalmam sem volt erről. Táncolni és zenélni akartam.

Mesélj a doktori iskoláról, ahol tanítasz!

Oktatáskutató vagyok, oktatáskutatást tanítok. Kínában, Kuvaitban, Argentinában, Ausztriában, Kazahsztánban. Ahová hívnak, oda megyek. Segítek matematika-oktatást kutatni. És például ott van a művészetmatematika oktatás is.

Merre mész a közeljövőben?

Megyek Linzbe, Heidelbergbe, Koppenhágába, Kazahsztánba, Thaiföldre, Spanyolországba, Helsinkibe. Most voltam Kínában. Hívnak, hogy mondjam el, hogyan lehet megszerettetni a matematikát. Itthon elkezdtem a Geomatech-ot, ami most szerintem a világ legjobb projektje. Már sok helyen érdeklődnek, hogy továbbvigyék. Hogy Magyarországon is folytatódik-e, azt nem tudom. Kiképeztünk 2600 tanárt, teljesen odavannak, hogy ez mennyire szuper. Csak tovább kéne képezni őket, mert egy 60 órás képzés a rendszer átalakításhoz kevés. Meg hát a kötöttségek is nehezítenek: a tesztek, a követelmények, az előírások, a tankönyvek. Jobb lenne engedni a tanároknak a kreativitást. Utána látnánk, hogy kinek megy, kinek nem. De szerintem, amikor látják a tanárok, hogy olyan dolgot mutatunk nekik, amivel meg tudják fogni a diákokat, az sokkal jobb nekik, mint ha eleve úgy mennek be az osztályterembe, hogy tudják, utálni fogják, amit csinálnak. Tanulni kell a diákoktól. El kell például fogadni, hogy sokkal jobban értenek a számítógépekhez, mint mi.

Ez keményen alázat.

Indiában 10 éves gyerekek képezik a tanárokat a Keralai egyetemen, mert ők jobban értenek a GeoGebrához, felvette őket az egyetem tanárképzőbe. Működik. És a tanárok is elfogadják. Mert legalább tudják, hogy mi érdekli a gyerekeket. Van egy projektünk, a kids inspire kids, és abban is ez van. Tanítsák egymást a diákok, a tanár meg jó, ha ott van projekt-összefogónak. De említhetném az ÉlményMűhely-t is. Ott is vannak programok, ahonnan nehéz hazaküldeni a diákokat, mert jót játszanak és rengeteget tanulnak belőle. Ez lenne jó az iskoláknak, csak nem ehhez szoktunk. Mert megvan a struktúra, milyennek kell egy érettségizett diáknak lennie.

Fogsz itthon boldogulni?

Nem hiszem, hogy ez működni fog.

Hol máshol?

Őszintén, nem akarok innen elmenni. 18 évig laktam külföldön, de ennél jobb helyet még nem találtam. Most azt fogom tenni, hogy itthon lakom, és ott tanítok, ahová hívnak. Például Linzben, ahol teljes szabadságot kapok. Ott azt mondták, mindegy mit csinálok, csak jó legyen. És jó lesz. Most írt Izlandról egy diákom, jön egy uruguayi, egy indiai, indonéz, cseh, spanyol. Egy év alatt összeszedem a jó diákokat mindenhonnan és csinálok valami izgalmasat. Ha megvan a csapat, egymást tanítják. Cambridge-ben is ez volt. A mesterkurzuson 42 országból voltak diákjaim, és nem nagyon kellett tanítani. Négy órájuk volt egy héten és tök jól elvoltak egymással. Én sem beszéltem húsz percnél többet sosem. Egymással beszéltek, és elképesztő dolgokat csináltak. Hozzám csak odajöttek, hogy meg akarják váltani a világot egy 20-30 éves projekttel, amit nekem le kellett szűkíteni mondjuk három évre. Most is ezt csinálom. Kitalálnak valamit, amit megpróbálunk megcsinálni három év alatt.

Mit kívánnál, ha én lennék az aranyhal?

Hogy ne kínozzuk a gyerekeket az iskolával, hanem végre érezzék jól magukat.