macassy
A nagy történelmi eseményekre való emlékezés közben hajlamosak vagyunk elfelejteni, hogy a márciusi ifjak nem éteri tisztaságú hősök voltak, hanem hús-vér emberek, a szívük nemcsak a hazáért dobogott, ugyanúgy vágytak a szerelemre, boldogságra, mint bárki más.
1848. március 15-én a fiatal, tehetséges Jókai Mór élete nagyot fordult. Este a Nemzeti Színházban a Bánk bánt játszották, az előadás majdnem botrányba fulladt, úgy tűnt, aznap a forradalmi hangulat erősebb volt a színház varázsánál. A nézők bekiabáltak, a darabbeli igazságtalanságot és elnyomást túlságosan ismerősnek találták… Jókai a színpadra lépett, megpróbálta lecsillapítani a tömeget, és ekkor a kor ünnepelt színésznője, a híres Laborfalvi Róza odalépett hozzá, levette kosztümjéről a kokárdát, és az író felöltőjére tűzte. Ezzel a mozdulattal egy legendás szerelem és egy világraszóló botrány vette kezdetét.
Az ünnepelt szépség nyolc évvel volt idősebb Jókainál, ez akkoriban egyenesen skandalum volt. Volt egy házasságon kívül született lánya, nem kell magyaráznom, hogy ez sem volt éppen piros pont a külvilág szemében. Tehetséges színész volt, szépsége, gyönyörű hangja sokakat megigézett, de voltak, akik pikáns múltja miatt kalandornak, laza erkölcsű nőnek tartották. Petőfi Sándor is ezt a nézetet osztotta, keményen összekülönbözött Jókai Mórral, a korabeli pletykák szerint ez a szerelem komoly törést jelentett a barátságukban.
Jókait azonban nem érdekelték a rosszmájú kritikák, nem hallgatott barátaira, pályatársaira, sőt, még a saját anyjára sem, aki szintén óvta őt ettől a kapcsolattól. Feleségül vette Laborfalvi Rózát.
Az igazság azonban, mint minden bulvársztori esetében, most is árnyaltabb. Egyes források szerint az író és a színésznő nem is a Nemzeti Színházban találkozott először, hanem már jóval korábban. Vannak, akik szerint a korkülönbség is nagyobb. Az ünnepelt tragika pedig hűséges és odaadó feleség lett ugyan – Jókait sokáig bujtatta a forradalom után – , de házsártos és féltékeny természete nem könnyítette meg az együttélést. Túlzott gondossággal óvta férje alkotói magányát, egyesek szerint harciasan távol tartott mindenkit Jókai dolgozószobájától. Ebben minden bizonnyal elég hatékonynak bizonyult, mert az író elképesztően gazdag életművel ajándékozta meg az utókort…
A színésznő nyugdíjazását nehezteléssel vette tudomásul, ezt követően még ingerlékenyebb lett, és mániákus gyűjtőszenvedély hatalmasodott el rajta, egyre több különös szokásra tett szert. Jókai nővérének lánya jegyezte fel, hogy az ismert házaspár svábhegyi villájának díszes szőnyegekkel borított szobáiban szabadon járhattak-kelhettek a tyúkok, libák, sőt az is megesett, hogy Laborfalvi Róza egy malacot nevelt fel a hálószobájukban. Selyempaplanból fészket készített neki, és tejeskávéba mártott zsemlyével etette ezüstkanálból. Ha a jószág éjszaka nyugtalankodott, Jókai maga kelt fel hozzá, hogy az előre bekészített gyorsforralón megmelegített kávéval etesse meg.
Különös házasság volt ez, amiről mindenki határozott véleményt formált. Rokonok, barátok, pályatársak, a közvélemény és az utókor. Az emberek akkor sem voltak nagyon mások, mindig szerettek beleszólni egymás magánéletébe, a botrány, a szaftos részletek, a viharos magánélet akkor is kapós téma volt… Jókai mindenesetre egy helyen így írt arról a bizonyos március 15-éről: "HUSZONHÁROM éves koromban egy év alatt csináltam forradalmat, háboruba mentem és megházasodtam; egyiket se bántam meg…”