Harry Styles neve ismerősen csenghet a füledben, ha tini vagy, esetleg egy tini szülője, vagy csak simán roppant járatos a könnyűzene világában. Én, habár egy 16 éves lány büszke anyja vagyok, eddig nem tudtam Harry létezéséről, ami pocsék névmemóriámnak és a tinipop iránti teljes közönyömnek is betudható. Mondom, eddig nem tudtam róla, mert tegnap este Harry Styles neve kitörölhetetlenül beégett az agyamba. A lányom ugyanis bejelentette legújabb ötletét: Harry Styles koncertre szeretne menni.

Első reakcióm ez volt: N E M.

A lányom szeme elkerekedett, szóra nyitotta száját, és megkérdezte, amit minden normális tini megkérdezne ilyenkor: - De hát anya, miért?!

Felütöttem a magyar Wikipédiát, rákerestem Harry hivatalos weboldalára, megnéztem koncertsorozata állomásait is. A pénzügyi indokok mindig tényszerűek, ezért a kérdést innen közelítettem meg. Harry Amerikában turnézik szeptemberben, amely távlat már önmagában is beláthatatlan nekünk. Kevesebb dologban voltam eddig annyira biztos, mint abban, hogy a gyereket nem utaztatom ki mondjuk Los Angeles-be, hogy minimum 16.000 ft-ért szórakozzon egyet, arról nem is beszélve, hogy a repülőjegy alsó hangon 160.000 ft. Amikor továbbgörgettem sajnos azt láttam, hogy Harry Európába is átjön, többek között Londonba. Itt már rogyadozhat a gondosan felállított és betonerős érvrendszer a messzeségről és a drágaságról. A gyerekem ugyanis nyáron egy gyorsétteremben szándékozik dolgozni, bevételét pedig eme nemes cél érdekében kész feláldozni.

A viccet itt tettem félre. Mert tényleg nem engedem el egyik Harry Styles koncertre sem, én sem kísérem el, sőt, azt sem engedem, hogy az apja menjen el vele. Miért? Egyszerűen azért, mert féltem őt. Féltem attól, hogy öngyilkos merénylő célpontja lesz.

A lányom 16 éve minden energiájával, vádlón nézett rám reggel, amikor kihirdettem a döntést. – Anya, akkor elérték a céljukat! Félünk tőlük – közölte felháborodottan. – Igen, elérték a céljukat. Tényleg félek, és valóban úgy gondolom, hogy jobb félni, mint megijedni, teljesen felesleges elvekről beszélgetni, és meg nem alkuvásról, normális életről a jövőben, magasztosságról, eszmékről. Felesleges. Amikor az ember az életét félti, vagy a szerettei életét, akkor nem kockáztat.

Félreértés ne essék, normális időkben és egy normális világban elengedném erre a koncertre. Továbbá nem arra biztatom, hogy élete hátralévő részében vonuljon vissza a szobájába. Azt sem gondolom, hogy ezután nyaralásaink egyetlen úti célja a kerületi strand lesz. Azt viszont gondolom, hogy nem állunk sorba a pofonért.

Egyáltalán nem biztos, hogy bármelyik Harry Styles koncerten robbantás, lövöldözés történne. Sőt, az sem biztos, hogy bármikor a jövőben lejátszódik mondjuk a manchesterihez hasonló szerencsétlenség. De ha a kockázatelemzés oldaláról vizsgáljuk a kérdést, akkor nagyon valószínű. Százalékokban mérve pontosan annyira, hogy ne engedjem el a gyereket.

És valóban, ezzel a fanatikusok elérték céljukat. Rettegésben tartják Londont, Párizst, Brüsszelt, senki sem tudja, mire számíthat holnap. Az ott lakók életösztöne azt diktálja, hogy mihamarabb találjanak vissza a rendes kerékvágásba. Nem törhetnek meg, pontosan úgy, ahogy a háborúk után vissza kell találni az élhető életbe.

Ha Budapesten történne efféle tragédia, én is így próbálnék meg túllépni. De Budapest – hála istennek – nem célpont. Nem szívesen ismerem be, meg vagyok félemlítve. Hazugság ezt nem vállalni. Mert most ez a helyzet. Nem tagadom el magamtól az érzést, túl nagy a kockázat, egyszerűen nem éri meg. Itt tartunk.