macassy
Bármi történjék is, a Nap reggel fel fog kelni, és továbbra is Amerika lesz a Föld legnagyszerűbb országa – üzente szerda hajnalban a választópolgároknak Barack Obama amerikai elnök az egyik közösségi oldalon keresztül, annak kapcsán, hogy Donald Trump lett az USA elnöke.
Bármi történjék is, én ezt a kávét most megiszom – nyugtáztam tegnap reggel a fenti mondatot, és a hírek és az időjárás-jelentés után lehalkítottam a rádiót. A fejemben a hangokat azonban nem sikerült, így egy kicsit eltöprengtem Obama mondatain. Tudom, hogy Amerikát – többek között – az a hozzáállás tette naggyá, hogy ha elég keményen dolgozol, jobb lesz az életed, és nem mellesleg egyre több pénzed lesz. Amerikai álom – már száz éve működik a recept, szóval tulajdonképpen „normális” a gondolat, hogy ez a világ legnagyszerűbb országa. Vagy mégsem?
Amerika lehallgatja a szövetségeseit, foglyokat kínoz, egyre nagyobbak az emberek közötti jövedelmi egyenlőtlenségek – tegyük a kezünket a szívünkre: ilyennek képzeljük a Föld legnagyszerűbb országát? Hát én nem.
Közép-európaiként, magyarként, túl a „zivataros századokon”, nekem már önmagában furcsa a tény, hogy valaki ennyire büszke a hazájára, és közszereplőként, politikusként ilyen hatásvadász mondatokat enged meg magának. Ne értsetek félre, szeretem Magyarországot, büszke vagyok az értékeinkre, imádom a magyar népzenét, a kultúránkat, a hazai tájakat, ízeket, színeket.
Fontosnak tartom a nemzeti ünnepeinket, a hagyományainkat. Nem ítélem el azokat, akik máshol keresik a boldogulásukat, de azt hiszem, én nem tudnék idegen országban élni. Itt vagyok otthon. Mégsem tudnám kimondani, hogy Magyarország a világ legnagyszerűbb országa. Mert jól ismerem és szeretem – éppen ezért látom a hibáit is. Azokat is, ami rajtunk múlik, amiért nem lehet politikusokat hibáztatni.
Mert az nem párt- és politikafüggő, hogy miként bánunk egymással. Hogy arra tanítjuk-e a gyerekeket, hogy már a játszótéren marják el egymás elől a homokozólapátot, vagy sem. Hogy tiszteljük-e azokat, akik más véleményen vannak. Hogy van-e egy jó szavunk a pékhez, zöldségeshez, ügyintézőhöz, akivel nap mint nap egymás mellé sodor minket az élet néhány perc erejéig, vagy a mosoly mellett a köszönést is lespóroljuk. Hogy figyelünk-e az elesettekre, a kicsikre, a gyengékre. Hogy a fogyasztás vezérel-e minket, vagy a megosztás.
Azt hiszem, a jó élet a hétköznapok minőségén múlik, azt pedig mi magunk alakítjuk. Ha ezt felismerjük, akkor Magyarország még jobb hely lesz. Ne panaszkodjunk, inkább tegyünk valamit. Ezt a hozzáállást mindenesetre érdemes eltanulni az amerikaiaktól.
