macassy

Mostanában sokat foglalkoztat a jól-lét kérdése. Igyekszem úgy alakítani az életemet, életünket, hogy sok-sok jó pillanatból álljon össze. Hogy arra figyeljek, ami fontos, és elengedjem azt, ami nem. Hogy a megoldást keressem, és ne a problémát lássam. Hogy sokat nevessek, nagyon szeressek, és örömet keressek a kötelességekben is.

Még mielőtt virtuálisan megköveznétek, gyorsan leszögezném: ez piszok nehéz, mert van, hogy semmi kedvem az élet napos oldalára átevickélni, csak hagyjon mindenki békén, és neeem, nem szedek semmit, amitől indokolatlan jókedvem lesz. Hurrá, lehet mosogatni! – többek között ilyet se mondtam még soha. Szóval normális vagyok (első ránézésre), néha azonban lusta, alulmotivált és hisztis.

DE: az élet jó pillanatai nem a minden rossz – hagyjatok békén – nekem semmi sem sikerül Bermuda-háromszögében lapulnak, úgyhogy keresem a jót. Elszánt vagyok, ha kell, akár magamon is röhögök. A nevetés különben is gyógyít.

Egyre több mostanában a szürke, borongós nap, hamar sötét lesz – ez a kedvünkre is kihat. Női magazinok tucatjai ajánlanak ilyenkor hasznosabbnál hasznosabb tanácsokat. Ez a „hogyan töltődjünk fel” – kezdetű posztok szezonja. Tulajdonképpen igazuk van ezeknek a szerzőknek: együnk sok gyümölcsöt és zöldséget, legyünk sokat a szabadban, és töltsünk minőségi időt a szeretteinkkel.

forrás

Van azonban még valami, ami óriási erőforrás lehet, de csak ritkán gondolunk rá így, és nem is túl divatos fogalom. Ez pedig a HÁLA.

Nézz magadba: Te milyen gyakran mondasz hálát? Egyáltalán kifejezed a háládat? Én arra jutottam, hogy nem teszem elég gyakran, pedig egy csomó érv szól amellett, hogy miért is jó hálásnak lenni.

A California és a Mississipi Egyetem hálakutatása egyértelműen bebizonyítja, hogy a hála érzése jó hatással van az életminőségre és a közérzetre. A kutatók szervátültetésen átesett betegeket kértek meg arra, hogy naplót vezessenek, és azt tapasztalták, hogy azok, akik legalább öt dolgot vagy személyt említettek amiért, vagy akiért hálásak, jobb értéket mutattak az egészségügyi vizsgálatokon, lelkileg is egészségesebbnek bizonyultak, és vitalitásuk szintje is magasabb volt, mint azoknak a pácienseknek, akik csak a mindennapi eseményekről vezettek naplót.

Ha ez még nem lenne elég érv, amellett, hogy megköszönd a sok jót, amit nap mint nap kaptál, akkor jó ha tudod, még a kapcsolataink sikeressége is függhet attól, hogy mennyire vagyunk hálásak értük. Egy 2010-es kutatásban 65 boldog és elégedett párt vizsgáltak meg a tudósok, és a megfigyelés során arra jutottak, a nap mint nap kifejezett hála segíthet a kapcsolat fenntartásában, és erősítheti a romantikus kötődést.

A hála tulajdonképpen életszemlélet. Nem hurráoptimizmus, nem kell tapsikolnod mindenért, amit a gép eléd dob. Csak becsüld meg és értékeld azt, amid van, és ne tekintsd magától értetődőnek.

Köszönöm, hogy ezt elolvastad. :)

A két kutatásról itt olvastam. 

- Edgar -

A fenti címből természetesen csak az első fele igaz (bár egyszer mindenképpen a második fele is bekövetkezik, valószínűleg nem a kanyaró következtében, és nem a közeljövőben).

Szeptember 21-ét írtunk a romániai kanyarójárványról szóló cikk idején. Nézzük, hogyan folytatódik az MTI eme népszerű szalagcímét átvevő szinte összes médium (én pont rádióban hallottam először, de az egyik példa itt olvasható részletesen) híre:

Tehát jól értem, hogy szeptemberben jelentették be, hogy az év első hónapjában (gy.k. januárban!) 675 megbetegedést regisztráltak?

Miért vártak ezzel 8 hónapot? Miért nem januárban volt ez hír?!

Elárulom: mert nem az a lényeg, hogy van-e járvány vagy nincs, meghalt-e valaki vagy sem, hanem az, hogy időről időre be kell dobni ezt a témát. Kötelező olvasmány. Félre ne értsenek, nem szeretnék állást foglalni sem pro sem kontra, eszem ágában nincs beszállni abba a fröcsögő kommentcunamiba, ami egy-egy ilyen cikk után következik a facebooktól kezdve a netes fórumokon át a munkahelyi kantinokig.

Amit üzenni szeretnék, hogy vegyük észre: több dolog áll a háttérben. Egyrészt persze a tisztifőorvos szeretné, ha az oltottsági mérőszáma nem zuhanna évről évre, érthető, bár erre azért készíthetnének erősebb promóciós anyagot is. Másrészt, tetszik vagy nem, ki kell szolgálni a gyógyszergyártó cégeket is, hazánk komoly regionális befolyással rendelkezik e tekintetben, Európában élen járunk a kötelezően beadandó oltások számát figyelembe véve (lásd itt). Persze az sem hanyagolható el, hogy folyik a klikkvadászat, a megkapó, agresszív cím kattintásra késztet. Látja? Ön is megtette – itt kérek elnézést emiatt, de tartalmi szempontból szerves része ez a tapasztalat is az írásomnak. Néha ordít a címlap valami erős hírért, valószínű szeptember 21-én még egy 4-es főúti halálos karambol sem történt és még a benzin árát sem emelték 2 forinttal (a másik kedvenc hírem!).

A romániai kanyarójárványról szóló 8 hónapos hírt szinte tényleg mindenki gondolkodás nélkül átvette, de egy emberrel nem találkoztam, aki ezt szóvá tette volna. Rengeteg impulzus ér minket nap mint nap, legfontosabb képességeink közé nyugodtan felvehetjük az adatok elemzését és megfelelő értékelését is.

(Te definiálod magad) 

- Lineth -

Egy barátom megkért, hogy pontozzam magam: szerintem milyen a teljesítményem. 10-es skálán? Mondtam neki, hogy mondjuk 7. Erre leüvöltötte a fejemet, hogy ha ilyen hülye vagyok, hogy csak 7-et adok magamnak, akkor meg is érdemlem. Mert én 10-es vagyok, de a hülye 10-es sosem tudja magáról, hogy 10, (ezért mondjuk csak 9), de akkor is, az is jó még, és sürgősen legyek tisztában azzal, hogy 10-es vagyok.

Szóval fordítsunk egy kicsit a dolgon, arra kérlek, hogy pontozd magadat te is, mielőtt tovább olvasnál.

Egyedül vagy, ez egy jó játék. Senki sem látja majd az eredményt, így nyugodtan értékelheted magadat. Nem lesz benne semmi ciki. Na, szóval. Nézzük a lehetséges jegyeket. Lépjünk az osztályzatok felé. Van az ötös. Ez a kiváló. A négyes a jó. A hármas a közepes, a kettes a megfelelt. Az egyes meg a köszönöm kisasszony/fiatalember, próbálkozzon újra.

(Ha elbuksz, én ott leszek - A padló)

Te vagy a legigazságosabb tanár. Korrektül osztályozol, nem azt a jegyet adod, amit akár megkaphatnál, nem azt, amit te akarsz adni, hanem azt a jegyet adod, amit a teljesítményed alapján érdemelsz. Kívülről nézed magad. Szigorú tanár vagy, aki egész tanévben (vagyis az életében) mindent belead a munkájába, és most megnézi, hogy a diákja hogy teljesített eddig.

A tanár nem csak korrekt, hanem pályája legjobbja. Szóval a kapott érdemjegyet ne fogd rá a rossz szakemberre. A tanárod igazán mindent megtett a jó teljesítményedért.

(Meg kell csinálnod a házidat? Az életed roppant kemény lehet...)

Pár dolgot fontos tisztázni az osztályozásnál. Mielőtt az ember belevág, szögezze le, hogy VAN ötös. Létezik. Ez az ötös NEM az Ideális. Az ideális NEM tartozik ide. Ahogy egy főiskolai tanár mondta: Az ideális egy Eszme, vagyis fogalom, a fogalom pedig nem létezik. A jegyet a VALÓS teljesítményre kapod. „A valóság van, mert VAN. Az idea..... az meg nincs, mert soha nem is volt.”  Tehát szerinte VAN ötös. Tanár, úgyhogy elhiszem neki.

És akkor dőlj hátra, méregesd a diákot, aki izzad, dadog – mégis csak vizsgaszitu van -, tedd fel a kezed, fensőbbségesen közöld, hogy köszönöd, ennyi elég is volt. Nézegesd az indexét, alaposan, hatásszünetet tartva, nézz rá a diákra, aztán az indexre, hatásszünet, előveszed a tollad, néma csend, katt, írásra készen lebeg a golyóstoll a rubrika felett, és írd be a jegyet. Index becsukódik, viszontlátásra. A diák feláll, kezében az értékeléssel, szép napot, kinyitja a kiskönyvet, belenéz, éééés:

És, mit kaptál?

Ezen a gondolaton pörögtem vagy egy órát. Elmondtam, mit adtam magamnak először. Aztán belebújtam A Tanár bőrébe.

(Ahogy elképzeltem magam tanárként, és ahogy tanárként érzem magam.)

Ha csak a száraz tényeket nézem, akkor én ötös vagyok. Igen, igen, igen. Megadom magamnak, a jó életbe is. Mert megérdemlem.

Mert jó fej vagyok, aki nagyon tud szeretni, és odaadó, és vicces lány, aki tud főzni, meg a gyerekeit is szeretettel terelgeti. Dolgozik, eltart, kitart, odafigyel másokra, magára, edzi a testét, az agyát, a lelkét. Mindent megteszek az ügyem érdekében. Minden pillanatban a legtöbbet. Ami éppen akkor a legtöbb.

Nem vagyok rest. Nem vagyok direkt szemét. Szerintem véletlenül sem. Nem vagyok rosszindulatú, irigy, hazug. Nem vagyok kérlelhetetlen, önző vagy bosszúálló. Nem vagyok zsugori, gyáva, hízelgő, szégyentelen, magakellető, goromba, rágalmazó, bűnpártoló, haszonleső.

Azért gyakran vagyok gyarló és bűnös, hülye, megátalkodott és csökönyös, de legalább tudom, elismerem, hogy áll fölöttem MÁS is, és nem értékelem túl a szerepemet a saját életemben.

Szóval ÖTÖST kaptam a vizsgán.

Nem azért, mert ideális vagyok (jujj, az nagyon nem), hanem azért, mert ez a valós teljesítményem. Ha arra gondolok, hogy mit csinálok évek óta, hogyan tartom fenn az életem, akkor bevallhatom magamnak, hogy megérdemlem. És anélkül, hogy glóriát képzelek a fejemre, dicshimnuszt zengő angyalokat hallok és az égi fény elvakítana, el kell ismernem a teljesítményemet. Álszerénység, önostorozás vagy elfogultság nélkül.

(Skookum: jelző. Jelentése: kitűnő, jeles)

És ahogy egy barátom mondta: „A Jóisten szereti a 10-eseket, és így vagy úgy megadja, ami jár nekik. De a hülye 10-es képes MAGÁT lerontani 7-re. Sőt.... 5-4-re is.”

Erre majd odafigyelek, szem előtt tartom, hogy 10-es vagyok, majd gyakran előveszem a bizonyítványomat, ha elfelejteném a kitűnőségemet.

És most? Mennyit érsz?

macassy

Bármi történjék is, a Nap reggel fel fog kelni, és továbbra is Amerika lesz a Föld legnagyszerűbb országa – üzente szerda hajnalban a választópolgároknak Barack Obama amerikai elnök az egyik közösségi oldalon keresztül, annak kapcsán, hogy Donald Trump lett az USA elnöke.

Bármi történjék is, én ezt a kávét most megiszom – nyugtáztam tegnap reggel a fenti mondatot, és a hírek és az időjárás-jelentés után lehalkítottam a rádiót. A fejemben a hangokat azonban nem sikerült, így egy kicsit eltöprengtem Obama mondatain. Tudom, hogy Amerikát – többek között – az a hozzáállás tette naggyá, hogy ha elég keményen dolgozol, jobb lesz az életed, és nem mellesleg egyre több pénzed lesz. Amerikai álom – már száz éve működik a recept, szóval tulajdonképpen „normális” a gondolat, hogy ez a világ legnagyszerűbb országa. Vagy mégsem?

Amerika lehallgatja a szövetségeseit, foglyokat kínoz, egyre nagyobbak az emberek közötti jövedelmi egyenlőtlenségek – tegyük a kezünket a szívünkre: ilyennek képzeljük a Föld legnagyszerűbb országát? Hát én nem.

Közép-európaiként, magyarként, túl a „zivataros századokon”, nekem már önmagában furcsa a tény, hogy valaki ennyire büszke a hazájára, és közszereplőként, politikusként ilyen hatásvadász mondatokat enged meg magának.  Ne értsetek félre, szeretem Magyarországot, büszke vagyok az értékeinkre, imádom a magyar népzenét, a kultúránkat, a hazai tájakat, ízeket, színeket.

forrás

Fontosnak tartom a nemzeti ünnepeinket, a hagyományainkat. Nem ítélem el azokat, akik máshol keresik a boldogulásukat, de azt hiszem, én nem tudnék idegen országban élni. Itt vagyok otthon. Mégsem tudnám kimondani, hogy Magyarország a világ legnagyszerűbb országa. Mert jól ismerem és szeretem – éppen ezért látom a hibáit is. Azokat is, ami rajtunk múlik, amiért nem lehet politikusokat hibáztatni.

Mert az nem párt- és politikafüggő, hogy miként bánunk egymással. Hogy arra tanítjuk-e a gyerekeket, hogy már a játszótéren marják el egymás elől a homokozólapátot, vagy sem. Hogy tiszteljük-e azokat, akik más véleményen vannak. Hogy van-e egy jó szavunk a pékhez, zöldségeshez, ügyintézőhöz, akivel nap mint nap egymás mellé sodor minket az élet néhány perc erejéig, vagy a mosoly mellett a köszönést is lespóroljuk. Hogy figyelünk-e az elesettekre, a kicsikre, a gyengékre. Hogy a fogyasztás vezérel-e minket, vagy a megosztás.

Azt hiszem, a jó élet a hétköznapok minőségén múlik, azt pedig mi magunk alakítjuk. Ha ezt felismerjük, akkor Magyarország még jobb hely lesz. Ne panaszkodjunk, inkább tegyünk valamit. Ezt a hozzáállást mindenesetre érdemes eltanulni az amerikaiaktól.

 - Lineth -

Hogy a zseniket ne csak posztumusz ismerjék el.

Hernáth Szabolcs

Munkahely: MTA Wigner Fizikai Kutatóközpont Wigner Adatközpontja

Nem kis részben Hernáth Szabolcs érdeme, hogy a CERN (az Európai Nukleáris Kutatási Szervezet, a részecskefizikai kutatások európai szervezete, a világ legnagyobb részecskefizikai laboratóriuma, a Nagy Hadronütköztető és a World Wide Web születési helye- a szerk.) első kihelyezett telephelye, a cég számítógépes kapacitásának nagyobbik részével itt üzemel Magyarországon, Csillebércen.

(fotó: mta.hu)

Szabolccsal pestszentlőrinci kis családi házukban beszélgettem arról a hatalmas és embert próbáló munkáról, amibe három kollégájával együtt vágott bele 2011-ben:

lepipálva 33 CERN tagországot, megnyerték a kiírt tendert, majd megépítettek Csillebércen egy világszínvonalú infrastruktúrával rendelkező, nagyon fejlett informatikai rendszert.

(fotó: mta.hu)

Szabolcs minderről úgy beszél, mint az univerzum egyik legtermészetesebb dolgáról, és lehet, hogy a tudomány világát egy kicsit egyszerűbbnek is érzi, mint mondjuk két kópé fia nevelését, akik a beszélgetés közben folyamatosan tesztelik apjuk multifunkcionális képességeit. Szerencse, hogy az édesanyjuk a közelben van, és néha legalább az egyikük figyelmét el tudja vonni az apjukról. Mert Szabolcs otthon elismert sztár.

Mégis mivel foglalkoznak a CERN-ben?

A CERN nem kisebb dologra vállalkozott, mint az univerzum születésének megismerésére: az anyag természetének a lehető legmélyebb összefüggéseit akarják megérteni. Úgy is fogalmazhatnánk, hogy a CERN nagyon apró dolgokat (protonokat) próbál nagyon alaposan szemügyre venni.

Ehhez kell a Nagy Hadronütköztető, egy 27 kilométeres alagút, amelyben majdnem fénysebességre gyorsítják a szubatomi részecskéket. Ezek egymással szemben száguldva egy idő után összeütköznek. A kutatóknak az így létrejövő nagy energiasűrűségű karambol közbeni állapotok a fontosak, ezekből nyerik az új információkat.

Rendben, a protonok száguldanak, majd ütköznek. És? Hogyan lesz ebből használható adat? Az alagútban négy helyen hatalmas észlelő-berendezéseket, ún. detektorokat helyeztek el, amelyek az ütközések apró részleteit próbálják meg rögzíteni, „lefényképezni”. Amíg azonban egy átlagos telefon 5-10, egy ilyen detektor sok száz megapixellel működik, percenként több ezer felvételt rögzítve. Ez rengeteg adat, ha egy évi mennyiséget kellene CD-re írni, akkor a lemezekből épített oszlop az égig érne. Rengeteg számítógép, hálózat és tárolórendszer kell ahhoz, hogy ebből hosszú évek munkájával azt a néhány elemi eseményt, amikor tényleg egy új részecske születésének lehetünk a szemtanúi, megtalálják és kiválogassák.

Sok- sok milliárd „fotóból” kell megtalálni azt a pár darabot, amely a tudományos szempontból érdekes eseményeket tartalmazza. Így érthető, hogy ennek a hatalmas szerkezetnek a működtetése óriási számítástechnikai kapacitást igényel.

(fotó: mta.hu)

Hogy jön a képbe Magyarország?

A CERN már 2005-ben látta, hogy a technika fejlődésével párhuzamosan több megawattos létesítményük egyszerűen kevés lesz egy idő után. Sőt, nem is tudtak bővülni, hiszen így is annyi áramot fogyasztottak a gyorsító gép és a számítógépes park működtetéséhez, ami megközelítőleg két francia atomreaktor teljes kapacitását fedte le. További szabad reaktor pedig nem volt a piacon.

Ezért 2010-ben felhívást intéztek a CERN tagországaihoz egy külső helyszín létrehozására. A több éves folyamat – piackutatási és tenderdefiníciós szakasz – után végül 2011 szeptemberében egy nemzetközi tendert indítottak, meghívásos alapon. A piackutatás eredményeképpen több potenciális jelölthöz is ellátogattak, köztük a Wignerbe is. Ezután 2011 végén állítottak össze egy pályázati kiírást, a felmerült kérdések és válaszok alapján, amit a Wigner nyert meg.

A verseny nagyon éles volt, 33 meghívottból 16-an adtak be végül ajánlatot, a többiek nem tudták nullszaldós módon sem megvalósítani az elképzeléseket. Ebben a környezetben lett első a Wigner.

Az adatközpont megépítése

Szabolcs erre az időszakra úgy emlékszik, mintha tegnap történt volna. Elmondta, hogy a CERN eredendően már létező központokat keresett eszközei elhelyezésére, mint a Dataplex vagy a Dataneum. Ők is indultak a tenderen, de nem voltak versenyképesek az áraik. A Wigner viszont nem rendelkezett ekkora központtal – fejtette ki, hozzátéve, részt vettek ugyan a CERN globális hálózatában körülbelül félszázalékos kapacitással, de most a legmagasabb szinten akartak becsatlakozni. Ehhez pedig építkezni kellett.

De milyen egy adatközpont?

A nagy biztonságú adatközpont voltaképpen egy nagyon modern hűtőszekrény, amiben mindig ég a villany, és nehéz kinyitni az ajtaját.

A számítógépek Mekkája, ahol hideget és áramot kapnak, sőt azt is garantálják, hogy sosem lesz áramszünet.

Mindezt törésbiztos üvegekkel és gépfegyveres őrökkel védve.

(fotó: mta.hu)

Gyorsvonati sebesség, maximális extázis

Az adatközpont létrehozása másfél éves projekt volt. Másfél. Csupán. Csak.

El tudják képzelni, hogy a CERN tender végső tárgyalása 2012. március 9-én volt, 5 napra rá eredményt hirdettek, majd május közepéig - amikor aláírta a Wigner a kivitelezési szerződést -, tető alá kellett hozni egy támogatási szerződést az NFÜ-vel (Nemzeti Fejlesztési Ügynökség). Ugyanekkor egy 8 milliárd forintos közbeszerzést kellett összeállítani. A kivitelezés 14 hónapig tartott, ez idő alatt megépítették a géppark épületét. Az érdemi kivitelezés 2012 nyarán kezdődött, a szerződés szerint viszont januártól már szolgáltatni kellett. Így hát hiába tartott csak felénél az építkezés, még nem volt tető és folyosó, szikrák hullottak, daruk emelgettek betont és acélt – az egész közepén egy terem állt steril tisztaságban, üzemkészen várva az eszközöket, amelyek január végén meg is érkeztek. 2013 őszéig felépült teljesen a létesítmény, mind a négy gépterem. Ezt a munkát vezényelte le a Wigner csapata, Hernáth Szabolcs és három kollégája.

(fotó: mta.hu)

A team

A négyfős csapatban dolgozott Pető Gábor, aki most az adatközpont vezetője, Szabó Domokos, a létesítmény üzemeltetési főnöke és Bagó Balázs, aki a jogi, pénzügyi, gazdasági, diplomáciai feladatokat intézte. Hernáth Szabolcs IT vezető, az adatközpont helyettes vezetője. Ő a nevesített felelőse a CERN kiszolgálásával összefüggő feladatoknak, ami a tevékenység 70-80 százalékát jelenti.

(fotó: mta.hu)

Tehát elkezdett működni a dolog…

És ahogy már korábban szó volt erről, a támogatás mértéke rendkívül magas a projektben, amiért az állam közvetett hasznot vár a beruházástól.

Az egyezség szerint három gépterem elég a CERN kiszolgálására, egyet pedig azért építettek, hogy a kormányzati informatika jelentős részét kezeljék

– ezt a kapacitást a Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató Zrt. (NISZ) üzemelteti. Amikor valaki a mentőket tárcsázza például, akkor a riasztási rendszer informatikai része – ami az egész ország mentőinek informatikai működését irányítja – Csillebércen fut át.

És a CERN?

A Wigner adatközpont értéknövelt hosting szolgáltatást nyújt. A hagyományos hosting szolgáltatás helyszínt és infrastruktúrát biztosít ahhoz, hogy az ügyfelek számítógépeiket ott elhelyezhessék, és azok biztonságosan üzemelhessenek. Professzionális a hűtés, és kisebb az esélye egy áramszünetnek, mint otthon, de akár több személy vagy szervezet gépe is benne lehet ugyanabban a szekrényben, továbbá az üzemeltetési feladatokat is az ügyfél végzi a helyszínen. Ehhez képest az értéknövelt hosting szolgáltatásban nincsenek megosztott területek, és szinte minden, a szervereket érintő feladatot a hosting csapat végez. Ide senki más nem léphet be, csak az arra feljogosítottak.

(fotó: mta.hu)

Még a rendőrség sem

Sőt, még a nemzetbiztonság sem, anélkül, hogy előzetesen ne járnák be a diplomáciai utat. A másik különbség, hogy ez nem csupán egy hely a gépeknek. Ez egy otthon. A számítógépek törődést és figyelmet kapnak.

Olyan szolgáltatást kell nyújtani, hogy a CERN munkatársainak soha se kelljen ide jönniük azért, hogy a rendszer megbízhatóan működjön.

Piramisjáték

Hogyan is lehetne a hadronütköztető felfoghatatlanul sok adatát egyetlen helyen kielemezni? Sehogy! Ezért találták ki a computing grid modelljét.Ebben a rendszerben világszerte nagy számítóközpontok (egyetemek, kutatóintézetek) globális hálózatot alakítanak ki, és összeadják a kapacitásukat egy közös, megosztott rendszerbe, így áll össze több százezer CPU mag.

A rendszer szigorú hierarchiában működik, amiben az ún. TIER-0 központ van a csúcson. Ez az a kapacitás, amelyben a 27 kilométeres Nagy Hadronütköztetőből az adat bekerül az informatika birodalmába. Ennek a fele a Wignerben található.

(fotó: mta.hu)

Ha elfogy a kenyér

A rendszer úgy működik, mint egy virtuális pékség. A fő kenyérsütő leosztja az alatta állóknak az adagokat. Ha leég a TIER-0, senki sem kap vacsorát. Ha a sarki pékség ég le, a környék lakói még beszerezhetik az árut, legfeljebb a teherautó másik központból hozza a zsömléket.

A TIER-0 szintje alatt működik ca. 10 darab TIER-1 központ, amik nagy sávszélességgel tudnak a TIER-0 állomáshoz csatlakozni. A biztonság a legfontosabb szempont, adatnak nem szabad elvesznie! Ezért amikor egy adat rögzül a Hadronütköztetőben, akkor az azonnal két példányban mágnesszalagra íródik. Az egyik széfbe kerül – évtizedekig eláll a polcon –, a másik pedig merevlemezeken is rögzül. A CERN-ben máris szétosztják a TIER-1 központoknak, ahol kisebb csomagokba szortíroznak, válogatnak, majd megkapják az adatokat a TIER-2 központok, melyekből közel 300 létezik. Ezekben a centrumokban csak néhány száz vagy ezer komputer és processzormag áll rendelkezésre, de ez pont elég ahhoz, hogy egy szokásos 5-10 fős fizikai kutatócsoport egy adott szűk témakörrel el tudja végezni a munkáját néhány hónapos etapokban.

Kamionnyi számítógép érkezik

A CERN évről-évre több kamionnyi számítógépet küld a Wignerbe, a csapatnak pedig két hete van arra, hogy sok tucat raklapnyi gép a raktárba kerüljön, leolvassák a vonalkódokat, leltározzanak, ellenőrizzenek, beszereljék őket a helyükre, hálózatot építsenek, konfiguráljanak, kábelezzenek, megnyomják a gombokat, aztán minden működjön.

(fotó: mta.hu)

Az emberi tényező

Ezt a munkát mindössze két IT technikus végzi. Kettő. Nem száz. Madurovicz Miklós és Nagy Zoltán annyira példásan dolgoznak, hogy szakértői látogatások alkalmával azok az emberek, akik Londontól Frankfurton át Szingapúrig az összes adatközpontot látták, elismeréssel szólnak a rendszerezésről, a kábelezésről, az egész struktúráról.

A magasabb szintű informatikai feladatokat természetesen a CERN-ből távolról végzik, automatizált rendszerek felügyelik, monitorozzák ezeket a gépeket. De azért időről-időre elromlanak az alkatrészek, 10.000 gépben naponta minimum 10. Így hát, amikor épp nem érkeznek kamionok több raklapnyi géppel, akkor a már üzemelő eszközökben végeznek állandó karbantartást. Az ezzel járó diagnosztika, műszaki és hardveres javítások, a hozzá tartozó raktárkészlet-menedzsment, logisztika, garanciális ügyintézés is fontos, amit szintén a már említett két kolléga végez.

(fotó: mta.hu)

De miért csak kettő?

A Wignernek könnyebb lenne a versenyszférában, de nem ott működik. A bérszínvonal emiatt eleve alacsonyabb, ami hátrány, de önmagában nem lenne ez gond, ha lenne elég ember. Sajnos azonban nincs.

Még a versenyszférából is hiányzik körülbelül 18.000 informatikus, a szám pedig meredeken nő, rövidesen 20.000 fölött lesz, Európában pedig mintegy 900.000 informatikusra lenne még szükség.

Állandó a szívó hatás, ami a legjobb, leghatékonyabban dolgozó embereket direktben viszi el Zürichbe, Dublinbe vagy egyenesen a Szilícium-völgybe. Nem csoda, ha nehezen találják meg azokat a Wignerben, akik egyáltalán alkalmasak arra, hogy becsatlakozzanak a munkába. Nem is szólva arról, hogy ez a jelenség általában véve az informatikai felsőoktatást is hátráltatja, hiszen sokan be sem fejezik az egyetemet, mert a nagy cégek diploma előtt elhappolják a tehetségeket, akik akár három évvel a diploma előtt is havi félmilliót kereshetnek meg a tudásukkal. Emellett a Wigner sok szempontból nem tud olyan feltételeket biztosítani, mint egy sereg komoly nemzetközi cég.

Számokban kifejezve

Az adatközpont villamos áram-fogyasztása meghaladja az évi 20 Gigawatt-órát, ami egy kisebb város szükségletének felel meg. A számítógépek ebből maximum 4 megawattot használnak, a többi energia a hűtésükhöz kell.

A CERN-nél megközelítőleg 100.000 CPU mag van, vagyis csaknem 100.000 független számolás futhat ezeken a gépeken. A tárterület nagyságrendileg eléri a 100 Petabyte-ot, ami 1000 Terabyte. A Terabyte 1000 Gigabyte, ezért ha a hagyományos CD lemez példájánál maradunk, akkor az adatmennyiség bőven elérne az égig és vissza.

(fotó: mta.hu)

Szép és jó a részecskekutatás, de mit adtak még nekünk a rómaiak?

A hosszú távú törekvés nyilván az, hogy megalapozzanak egy olyan „know-how-t”, amivel további tudományterületeknek is tudnak szolgáltatni.Habár a részecskefizika remek dolog, de nem az a terület, amitől a világ megváltását várják. Mindent összevetve kizárólag erre ennyi pénzt áldozni luxus. Így a kezdetektől fogva az lebegett a tervezők szeme előtt, hogy a CERN-nel való együttműködés utáni időkre is gondolni kell.

Így történt például, hogy Hernáth Szabolcs és munkatársai létrehozták a Wigner Felhőt. A CERN engedélyével és közreműködésével, lényegesen kisebb kapacitással, de lekoppintották azt a struktúrát, amit a CERN használ. A Wigner felhőt január óta tesztelik. Erre építve sikerült elnyerniük az MTA-nál egy pályázatot a SZTAKI-val (Számítástechnikai és Automatizálási Kutató Intézet), és munkatársaival együtt létrehozták az MTA Felhőt.  Ezzel lényegében egy olyan univerzális informatikai infrastruktúrát és kapacitást alkottak, amely az MTA teljes intézményhálózatát ki tudja szolgálni. Reményeik szerint a bölcsészettudomány, a gyógyszerkutatás, az űrkutatás, a technológiai tudományok egyformán tudnak ezekből profitálni.

(fotó: mta.hu)

A részecskefizika tagadhatatlan érdeme, hogy rengeteg területen fellendítette a technológiai fejlődést. A 2000-es évek óta ennek révén a többi tudomány is abba a fázisába ért, hogy fel tudja használni a részecskefizika által kikényszerített számítástechnikai vívmányokat.

Vegyük például a genetikát. Egy ember géntérképét már viszonylag olcsón meg lehet határozni, az orvosokra viszont 80 milliárdszor több adat ömlik, mint eddig. Ezeket az adatokat hatékonyan kell feldolgozni. Vagy vegyük a gravitációs hullámok kutatását. Rengeteg feldolgozásra váró információhoz kell a kapacitás. Az a csapat, amelyik ezen dolgozik, a Wigner Felhőt is használja a kutatásaihoz.

Pályázati kapcsolatok, kutatási lehetőségek

A Wigner a SOTE-val és a gyógyszergyártókkal is keresi a kapcsolatot. Önmagában a géntérképezés ugyanis kevés, a gének nyelvét meg kell érteni, az érdekes részeket meg kell határozni a térképen. Ehhez pedig klinikai kutatásokra is szükség van. Jó, ha tudjuk, hogy hol a sclerosis multiplex kialakulásáért felelős gén, de a végső cél természetesen a gyógyítás.

Elégedettségi mutató

Mindez persze, stílusosan szólva, könnyen atomjaira bomolhatna, ha Szabolcs és a munkatársai nem végeznék folyamatosan nagyon magas színvonalon a munkájukat. Az elégedettséget mi sem mutatja jobban, mint az, hogy habár a szerződés a CERN-nel 2013-15-re szólt 4x1 év opcionális hosszabbítással, a vállalat már 2015 májusában aláírta az újabb hosszabbítás több millió euró értékben.

A CERN előző főigazgatója egyenesen úgy fogalmazott, hogy a kutatóközpontnak mostantól két szíve van. Az egyik Genfben, a másik pedig Csillebércen dobog.

A felelősséget talán úgy lehetne legjobban érzékeltetni, ha azt mondanánk, a Wignerben tényleg sohasem lehet áramszünet. Szó szerint több ezer ember munkájának sikere múlik azon, hogy egy maroknyi ember minden nap világszínvonalon teljesítsen Csillebércen, a Wigner Adatközpontban.

(fotó: mta.hu)

macassy

Szeretném előre leszögezni, hogy én szeretem a karácsonyt. Imádom az illatait, a készülődést, örömmel bíbelődöm a csomagolással, dekorálással, de ami a legjobban bejön, az a jó kis fészekmeleg, amit ilyenkor érzek. Együtt lenni ráérősen azokkal, akik igazán fontosak. Megsejteni valamit a Csodából, ami gyerekként természetes volt, ma meg már ajándék.

Szeretem a ráhangolódást is az ünnepre. Minden évben van adventi koszorúnk, ablakdíszünk, ajtókoszorúnk, sütünk mézeskalácsot is – szóval megadjuk a módját a karácsonynak.

forrás

Azt viszont nem szeretem – és nem is értem, ha jobban belegondolok – hogy vannak, akik már november elején rágyúrnak a karácsonyi dekorra. Akik már az egész hónapot a karácsonynak szentelik, feldíszítik a lakást – akár három-négy héttel advent előtt –, és már december közepén áll a karácsonyfájuk is. Úgy sejtem, egyelőre ők vannak kisebbségben, de azért engem elgondolkodtat ez a jelenség.

Mélyen hiszem, hogy mindennek megvan a maga rendelt ideje. A hétköznapoknak éppúgy, akár az ünnepeknek. Ez a váltakozás ad egyfajta jóleső ritmust az életünknek, érezzük, hogy megint eltelt egy év, de közben valahogy mégis harmóniában vagyunk az idő múlásával.

Nyilván a fogyasztói társadalomban élve az ember nem tud egykönnyen leválni a plázákba már október végén alattomosan begyűrűző karácsonyi láztól. Van olyan lakberendezési és konyhai kiegészítőket áruló üzlet, ahol már ősszel beszerezhetjük a gömböket, égősorokat a fára, és a svéd bútorüzlet ünnepi kínálatát is megtekinthetjük már akkor, amikor a télikabátok még a szekrény mélyén lapulnak.

Értem én a kereskedelem mozgatórugóit, de akkor is kiakaszt, hogy mire eljön az advent, már úgy érzem, hogy menthetetlenül le vagyok maradva, mert a karácsonyfatalp még a padláson gubbaszt, és nemhogy nincs kinn hetek óta az ünnepi díszkivilágítás a kertben, de azt se tudom, hol az égősor.

Persze nem akarok képmutató lenni: fejben már én is gyűjtöm az ajándékötleteket, nem szeretek ugyanis céltalanul bóklászni a zsúfolt boltokban,és már most próbálom úgy szervezni az életünket, hogy a decemberi hétvégékbe beleférjen az ünnepre való ráhangolódás, de a képzeletbeli startpisztolyt csak advent első vasárnapján sütöm el. Mert akkor van itt az ideje.

Advent. Eljövetel, várakozás. Gyönyörű, varázslatos, titkokkal és ígéretekkel teli szakasza az évnek. Attól, hogy már kapható rénszarvasos mézeskalács dísz és ablakba való, világító csillag, még nem kezdődött el.

Megnéztem a 12 éves fiammal Leonardo DiCaprio Özönvíz előtt (Before the Flood) című dokumentumfilmjét a globális felmelegedésről. A film nagyszerű. Azt próbálja megmutatni, hogyan irtjuk ki saját magunkat. Köszi, Leo!

A film közben végig az járt a fejemben, hogy tényleg ennyire hülyék vagyunk? Komolyan? Mert annyi jele van az ember botorságának, szűklátókörűségének, merevségének és kicsinyességének. De tényleg ennyire ostobák vagyunk?!

De mindenki nyugodjon le, mert attól megnyugszik. Csak semmi pánik! Félreértés ne essék, a bolygót nem pusztítjuk el. A Föld élni fog. Csak mi tűnünk el róla. És fajok, akik velünk élnek. De abban biztos vagyok, hogy az életet nem tudjuk kipusztítani.

Így hát saját magunk miatt kellene aggódnunk, de nem tesszük. Miért? Mert az emberbe egy egyszerű dolog kódolva van: minden rossz mással történhet csak meg. Velem nem.

Ennyire egyszerű.

A fotel kényelmes puhaságából Szumátra trópusi erdeinek kiirtása a pálmaolaj ültetvényekért, a korallzátonyok pusztulása, az indiai özönvizek, a csendes-óceáni szigetvilág víz alá kerülése csupán egzotikus messzeség, ami soha, de soha nem lehet kihatással rám. És mi, a döntéshozóinkkal kart karba öltve a világ szerencsésebbik felén, akik tehetnénk is valamit, bizony azt hisszük, hogy minden rossz csak másokkal történhet meg.

És amíg ezt hisszük, amíg távol van tőlem a baj, mert nem érzem a saját bőrömön, addig nem fogom elhinni, hogy cselekednem kell. Gyakran még úgy sem, ha a bőrömön érzem…

Mit mond a kisördög legbelül? Erdőtüzek mindig voltak. Tornádók mindig voltak. Egészen természetes, hogy olvadnak a jégtakarók, hiszen a Földtörténetben számtalan jégkorszak is jelen volt. Minden természetes, az embernek nincs akkora hatalma, hogy megváltoztassa a Föld klímáját.

Nos, ha végignézed a dokumentumfilmet, talán másképp látod majd. Legalábbis remélem.

A leírtak ellenére nem vagyok pesszimista. Inkább reális. Szeretném, ha minél több emberhez eljutna a film. Nagyszerű munkának tartom, és nagyszerű dolognak, hogy Leonardo DiCaprio megalkotta. Ingyenessé tette a youtube-on. Pár nap alatt szinkront is kapott. Csodálatos, ahogyan összefoglalta a hataloméhség és a pénz kapcsolatát azzal a halogatással, amit a döntéshozóink művelnek.

Ne legyenek kétségeink, mindent a pénz mozgat. És amíg a lobbi harcban az kap nagyobb szerepet, hogy a szén olcsó, addig pusztulni fogunk.

Szeretném, ha az emberek megértenék, hogy TEHETNEK a trend ellen. Hogy mindenkinek a kezében ott a lehetőség. Hogy kicsiben IS el lehet, sőt mi több, el is kell indulni. Hogy nem a másikra, másokra kell várnunk.

De addig, amíg egy felmérésből az derül ki, hogy az embereket Magyarországon tulajdonképpen egyre kevésbé érdekli a környezetvédelem, addig mégis, mit várunk?!

(Nem hiszek a globális felmelegedésben)

A WWF Magyarország 2016 szeptemberében átfogó közvélemény kutatást készített, hogy felmérje, mennyire törődik a 18-59 éves magyar városi lakosság a fenntartható fejlődéssel, ezen belül is a környezet- és természetvédelemmel. Az eredmények sajnos nem túl hízelgőek.

Egy 2010-es felméréshez képest mára jelentősen lecsökkent a lakosság érdeklődése és érzékenysége a globális és lokális fenntarthatósági problémák iránt. Továbbra is az ivóvizek és a természet védelme vezeti a rangsort, de a klímaváltozásért már kevesebben aggódnak, mint hat évvel ezelőtt- áll a szervezet közleményében.

Hozzáteszik, hogy a média foglalkozik a témával, ezt a lakosság érzékeli is. Egészen egyszerűen csak immunisak lettünk. És ez rémisztő. Csupán 16 százaléka mondja azt az embereknek, hogy aktívan foglalkoztatja a természet - és környezetvédelem, és mutat jelentősebb szociális érzékenységet. Az állatvédelem iránt további egyötödük érdeklődik, a fennmaradó egyötödöt viszont hidegen hagyják a zöld témák.

(Ne, ne menj el az útból. Talán nem üt el bennünket)

Mondjuk addig, amíg a migráció megindul azokról a területekről Európa felé, ahol az emberek nem akarnak szomjan halni.

A filmben elhangzik, hogy a tartós szárazság is fontos szerepet játszott a szíriai polgárháború kitörésében. Migránsok, Szíria… Ez már jelent valamit? Hm? Vajon hová fognak menni azok a közel-keleti, afrikai, indiai emberek, akik nem akarnak az otthonukban éhen halni? Megmondom, ide.

Szóval, kedves magyar sorstársak, nagyon jó lenne, ha megéreznénk a saját felelősségünket is ebben a globális problémában, és sürgősen elkezdenénk sepregetni a saját házunk táján is.

A dokumentumfilm végén remek tanácsokat kapunk erre:

• fogyasszunk másképp: ügyeljünk arra, mit eszünk, vásárolunk, hogyan szerezzük az áramunkat
• válasszunk olyan vezetőket, akik tesznek az éghajlatváltozás ellen: azzal, hogy megszüntetik a fosszilis tüzelőanyagok támogatását, befektetnek a megújuló energiaforrásokba, nem bányásznak fosszilis tüzelőanyagokat, támogatják a szénadó bevezetését

Keresd fel te is a carbontax.org oldalt!

Tégy ma, magadért és a jövődért!

Senki sem képes minden részletre figyelmet fordítani, amivel szemben találja magát. Egyszerűen nincs rá elég időnk és agyi kapacitásunk. Legtöbbünk azonban tényleg észreveszi embertársait. A jólét, úgy tűnik, változtat ezen.

Egyre több tanulmány mutatja ki, hogy a pénz birtoklása hogyan változtatja meg az emberi észlelést – vagy csak azt a törődést, ahogy mások problémái felé fordulunk. A legutóbbi tanulmányban - amely a témában a Pszichológia Tudománya folyóiratban megjelent -, pszichológusok a New York Egyetemről kimutatták, hogy a jómódú emberek tudattalanul is kevesebb figyelmet fordítanak a járókelőkre az utcán.

Ebben a tanulmányban a kutatók olyan kísérletekről számolnak be, amelyek segítségével megbecsülték a társadalmi osztály hatását az úgynevezett „késztető jelentőségen” más emberek felé. Vagyis azt, hogy mikor cselekszünk, ha arról van szó. Egyes pszichológiai iskolák ugyanis úgy gondolják, hogy akkor vagyunk érdekeltek abban, hogy valamire felfigyeljünk, amikor nagyobb értéket tulajdonítunk neki, akár azért, mert fenyeget minket, akár azért, mert lehetséges jutalommal kecsegtet.

A New York Egyetem csapata 61 résztvevőt kért meg arra, hogy sétáljanak Manhattan egyik városrészében Google szemüveget viselve. A járókelők, akiknek azt mondták, hogy az új technológiát kell tesztelniük, később kitöltöttek egy felmérést, amely arra kérte őket, nevezzék meg azt a szociális közeget, amelyhez tartozónak érzik magukat. Elemezve a Google szemüveg által rögzített felvételeket, a kutatók azt találták, hogy

azok, akik magukat jómódúnak jelölték, nem néztek annyi ideig embertársaikra, mint azok, akik saját bevallásuk szerint alacsonyabb társadalmi osztályokhoz tartoznak.

A kutatók más hasonló felmérésben egy fejlett szemmozgás követő rendszert alkalmaztak. Ebben a résztvevő diákok egy sor fényképet nézegettek a monitoron, amelyeket a Google Street View készített, majd őket is társadalmi hovatartozásuk megjelölésére kérték. A kutatók itt is azt találták, hogy az önmagukat jómódúnak tartó diákok kevesebb ideig néztek rá a képen szereplő emberekre.

Egy másik különálló tanulmányban New York-i kutatók azt tesztelték, hogy vajon az az idő, amit a kutatásban résztvevők azzal töltenek, hogy megnéznek egy embert egy képen, tudatos döntés eredménye vagy egy spontán kognitív reakcióé. Közel 400 résztvevő közreműködésével elvégeztek egy online kutatást, amelyben arra kérték az embereket, hogy váltakozó képpárokat nézegessenek. Mindegyik képen egy sor különböző tárgy szerepelt: egy arc és öt különböző tárgy. (Például gyümölcsök, gépek, ruhák.) A képek úgy tűntek fel gyors egymásutánban a képernyőn, hogy vagy volt rajtuk egy aprócska különbség vagy teljesen azonosak volt az előzővel. A két kép így váltakozott egészen addig, amíg a résztvevő megnyomott egy számítógépes billentyűt, jelezve ezzel, hogy észrevett valamilyen változást a tárgyak vagy arcok között a fotókon, vagy esetleg arra jött rá, hogy a képek teljesen azonosak.

Azok, akik kevésbé jómódúnak vallották saját magukat, jelentősen gyorsabbak voltak, mint a magasabb társadalmi osztályhoz tartozóak abban, hogy észleljék az arcokon történt változásokat. Ez egy jele annak, állítják a tudósok, hogy előbbieknek az arcok magasabb motivációs fontossággal bírnak.

Terepen, laboratóriumban és online kutatásokban is megerősítették a kutatási dokumentumok, hogy más emberek sokkal valószínűbben megszerzik a figyelmét egy alacsonyabb osztálybeli egyénnek, mint egy magasabb osztályban élőnek – foglalta össze Pia Dietze, PhD tanuló a New York Egyetemről, az online kutatás egyik vezetője. És a reakció mindenre kiható, spontán – tette hozzá.

De ezeknél régebbi tanulmányok is kimutatták azt a milliárdnyi módot, ahogy a gazdag emberek különbözőképpen működnek a közösségükben, és az eredmények nem túl tetszetősek rájuk nézve.

Például egy 2012-es tanulmányban pszichológusok a California Egyetemről, Berkelyből arra kértek kollégiumi diákokat, hogy nézzenek meg két videót. Az egyikben egy férfi arról beszélt, hogyan kell megépíteni egy verandát, a másikban arról, hogy milyen egy rákkal küzdő kisgyerek élete. Úgy találták, hogy a gazdagabb nézők kevésbé szívesen számoltak be szánakozásról a gyerekek és családjuk iránt a második videó megtekintése után. (A tanulmányban a kutatók kontrollálták az olyan tényezőket, mint nemzetiség, felekezeti hovatartozás és nem, amelyek ugyancsak a részvétet befolyásoló tényezők.)

A videók megnézése közben a résztvevőkre egy szívmonitort is kötöttek, mert a kutatások szerint lelassul az ember szívritmusa, ha összehangolódik egy másik ember érzéseivel. Ezt a lassulási reakciót a legkevésbé gazdag embereken ki lehetett mutatni, míg gazdagabb társaiknak változatlan maradt szívverése.

Egy korábbi tanulmány, amelyet a Pszichológiai Tudományok magazinban publikáltak a Kalifornia Egyetemről, pszichológusok azt találták, hogy emberek, magasabb szocio-gazdasági státusszal kevésbé ügyesek pontosan olvasni más emberek érzéseiben. Mi több, egy 2009-es tanulmány szerint, tehetősebb kollégiumi diákok hajlamosak voltak kevesebb figyelmet fordítani egy idegenre, akivel össze voltak párosítva néhány perc beszélgetésre, hacsak a beszélgetőpartner nem volt hasonlóan gazdag.

A jómódúak, hiszik a pszichológusok, kevesebb figyelmet fordítanak az emberekre, függetlenül azok státuszától. És ez a tény befolyásolhatja kapcsolataikat a barátokkal és a családdal.

De vajon mi ennek a figyelmetlenségnek az oka?

Dacher Keltner, a Kalifornia Egyetem egyik professzora szerint az, hogy a gazdagabbak hajlamosak kevésbé értékelni másokat azért van, mert megengedhetik maguknak, hogy segítséget béreljenek, akik kiszolgálják az igényeiket (mint például a gyermekfelügyelet és a takarítás), inkább, mint hogy például a szomszédoktól vagy a barátoktól függjenek. A New York Timesban Daniel Goleman pszichológus írt arról, hogy Keltner és más kutatók munkái egyértelműen megmutatják, hogy a pénzügyi különbségek viselkedési különbségekkel végződnek.

A szegények jobban rá vannak hangolva az interperszonális kapcsolatokra, mint a gazdagok, mert nekik egyszerűen muszáj így tenniük.

Az erő, pénz és empátia kölcsönhatása különösen kényelmetlenné válik a növekvő egyenlőtlenségekkel küzdő modern gazdaságokban. Goleman és mások azzal érvelnek, hogy ha azok, akik többet keresnek és ezért több hatalmuk és pénzük van, nem látják (átvitt értelemben és szó szerint) azokat, akiknek kevesebb van, a gazdasági egyenlőtlenség megváltoztatása sikertelen lesz. Ahogy Goleman rámutat: csökkenteni a gazdasági különbségeket lehetetlennek tűnik anélkül, hogy az empátiában tátongó szakadékkal is kezdünk valamit.

A gazdagok talán nem törődnek a társadalmi jövedelemkülönbségekkel, de igazán törődniük kellene azzal a szignifikáns hátránnyal, amit a vagyonuk jelent számukra: vagyis, hogy nem tudják megtapasztalni az erős interperszonális kapcsolatokat, ami bizony az egyik legnagyobb jutalma az emberi létnek – sőt, a boldogság kulcsa is, egy 50 éven keresztül végzett harvardi kutatás szerint.  

Az ember úgy alakult ki, hogy csak közösségben boldogult, és enélkül fokozottan ki van téve a magányosságnak, amely veszélyezteti az egészséget, és szerepet játszhat a szívbetegségek, a depresszió kialakulásában és a korai halálozásban is. Mert a kiváltságnak ez az ára.

Közvetlen környezetedben is megtalálhatod azokat az embereket, akiknek segíthetsz. De ha messzebbre mennél, akkor esetleg kipróbálhatod az önkéntességet mondjuk itt, itt, itt, itt, vagy akár itt is.

(forrás: http://qz.com/816188/science-shows-the-richer-you-get-the-less-you-pay-attention-to-other-people/)

macassy

- És az anyukájuk meg az apukájuk sem tudta, hogy itt vannak?

- Nem lehetett őket rendesen eltemetni, a kommunisták nem engedték. Csak elföldelték őket.

Még kislány voltam, amikor először vittek el a szüleim az Új köztemető 301-es parcellájához. Testvéreimmel megilletődve álltunk a kopjafák között, és értetlenül. Mert egy gyerek is tudja, a végtisztesség mindenkinek jár. A hősöknek meg több is.

A gödrök eredetileg alig 80 centiméter mélyek voltak, kivéve Nagy Imre miniszterelnököt és a társaiét, őket külön utasításra egészen mélyre kellett ásni.  Mert ilyen paranoid félelem lakik a zsarnokok lelkében.

Urbán Tamás fotója a parcella feltárását megelőzően

Különös kegyetlenség kell ahhoz, hogy jeltelen sírokba, álnéven vagy névtelenül hantoljanak el embereket. 1956 mártírjaival ez történt: a sírkert félreeső, gazos, elvadult részét szemelte ki nekik az államhatalom, a kísérteties helyet évtizedekig sorompó zárta el, október 23-án pedig rendre fokozottan figyelték a titkosrendőrök a környéket, ahol arccal lefelé – ahogy a bitófáról a ládákba rakták a holtakat - összekötözött kézzel nyugodtak azok, akik azt mondták, elég volt. Hiába, valahogy mindig lett koszorú, mindig égett mécses a 301-es parcellában.

A nagyapám és a húga politikai fogoly volt, koholt vádak alapján tartóztatták le őket, koncepciós perben ítélték el őket.

A „kihallgatásokról” csak annyit: a két testvért úgy összeverték az ávósok, hogy utána nem ismerték fel egymást.

Az öcsém kikérte a levéltárból mindazt, amit a hangyaszorgalmú ügynökök a szocializmus évei alatt összeszedtek a nagyapámról. Több száz oldalnyi dokumentumot találtak. Szó szerinti jegyzőkönyvek, és ezeknek ellentmondó szerkesztett kihallgatási jegyzőkönyvek. A dátumokból kiderül: szinte naponta vallatták valamiről, amit el se követett, ami igaz sem volt. Sokat veszített, sokat elvettek tőle. Nem lehetett boldog fiatal férj, kisgyerekes apuka. Nem volt ott, mikor apám megtanult járni, beszélni, mikor elkezdte az iskolát. A börtönben mesekönyvet rajzolt neki, de évekig nem ünnepelhette meg családi körben fia születésnapját, felesége névnapját.

Nem volt könnyű ember a nagyapám, felnőttfejjel sem egyszerű megérteni némely döntését, de tagadhatatlan, hogy a múltja bennünket, az unokáit is meghatároz. Sok oka lehetett annak, hogy a szüleim fontosnak tartották, hogy akkor, amikor már legálisan meg lehetett tenni, három kicsi gyereküknek megmutassák a 301-es parcellát. Az egyik talán a nagyapám volt és a húga.

Sok év telt el a fent idézett párbeszéd óta, de a torokszorító érzés mindig visszatér, valahányszor elmegyek a 301-es parcellába. Mindig van koszorú, mindig ég mécses. És ahányszor csak megtapasztalom, vannak látogatói a temető egykori gazos, gondozatlan részének, egy kicsit mindig valami örömféle költözik belém. Hogy sokan vagyunk, akik úgy gondoljuk, nem jöhet többé olyan világ, ahol arccal lefelé, embertelen módra földelnek el másokat.

- Lineth -

Azt hiszi, hogy valamilyen rosszindulatú betegség gyűri majd maga alá az emberiséget? Fantasztikus filmekben megálmodott járványtól retteg? Ugyan már! Ne legyen ilyen naiv! Hallott már a globesity-ről?

(Beszélgetés Forgács Attila gasztropszichológussal, az Evés lélektana című könyv szerzőjével.)

A globesity a WHO szakkifejezése a tömeges méretű elhízásra, 2001-ben vezették be a szót a köztudatba. Az elhízással kapcsolatos epidemiológiai mutatók egyébként már az 1960-as évek végétől folyamatosan emelkednek, vagyis járványszerűen nő az elhízottak száma a világon. Mit jelent mindez? Hogy az elhízásnak olyan egészségügyi következményei vannak, amelyeket a modern társadalom nem tud kezelni.

Vagyis: baj van. Csak a folyton hízók erről nem vesznek tudomást. Vagy ha igen, hát aggodalmaikat evésbe fojtják.

Hogy hízott el az ember?

Chauncey Morlan nem volt élhetetlen. Páratlan tehetséggel észlelt egy piaci rést, amit minden tehetségével igyekezett betölteni. Olyan kiváló volt ebben, hogy 1890-ben már 230 kg volt és abból élt, hogy cirkuszban mutogatták. Ma már persze felkopna az álla, senki sem ámulna el a látványán. Nem csoda, hiszen még a túltápláltság is - ami az elhízás alacsonyabb mértéke-, 65 százalékos a világon.

A felvilágosodás környékén a XVIII. században a közszereplőkről megmaradt ábrázolásokon látszik, hogy egyáltalán nem voltak kövérek. Legendaként mesélik, hogy amikor 1861-ben felkérték Izsó Miklós szobrászt, hogy alkossa meg Csokonai szobrát, az elkészült művet 10 évig nem állították fel. A civis polgárok eddig vitatkoztak azon, hogy ilyen sovány szobrot nem lehet kiállítani, hiszen a civis polgár kövér. Ezért a szobrot Münchenbe vitték vastagításra.

Petőfi Sándor is kifejezetten sovány mindegyik ábrázoláson, nem csoda, hiszen ahelyett, hogy apja kocsmájában tömte volna a hasát, vándorszínészként kívánt éhen halni, és szabadságharcolt.

Mikor jöttek a tokák?

A kiegyezés után. Mikszáth Kálmán például már olyan kövér volt, hogy a mítosz szerint dohányzóasztalt kért a hasa alá, nehogy eldőljön. Móricz Zsigmondnál is kidomborodnak a jólét jelei. De ki tehetett minderről?

A tettes Baross Gábor, a vasminiszter, aki forradalmasította a tömegközlekedést és az áruszállítást, vasutat épített. Innentől nem lábon hajtották a jószágot, a Dunát is szabályozták, ezáltal a hajózás is beindult. A Duna parton megjelent mindenféle áru, beindult a városiasodás, 1897-ben megépítették a Vásárcsarnokot is. Mikszáth 160 lépéssel ért ki a piacra. Nem csoda, hogy összeszedte magát.

A pocak, mit státuszszimbólum – avagy rövid történeti áttekintés

Az 1900-as évek elején a TBC népbetegség volt, amit a nyomorból és szegénységből eredő tömegesen egészségtelen életmód terjesztett el. Akinek tehát pocakja volt, az jól élt, a pocak az egészség szimbóluma volt. Az 1920-as évek békevilágában viszont a túlsúly már kezd szégyenletes lenni. Modigliani például a kifejezetten karcsú modelleket festett meg.

A Horthy-kor idején a hárommillió koldus országa voltunk. Míg Budapesten már voltak összkomfortos lakások és vízvezeték, vidéken a parasztság szinte középkori viszonyok között élt, és nemigen tömhette degeszre magát. Hazánkban a népet a háború után újra kellett hizlalni, ezért például egy 1949-es reklámban a magyar vásárlóknak azt ajánlják, hogy fogyasszanak cukrot.

A 60-as évek végén az USA-ban megjelennek a szakirodalomban a kövérséggel foglalkozó cikkek és könyvek, a világ más részein azonban még mindig nem.

1200 hirdetés, ami garantálja a karcsú derekat

A 60-as évek végén már vannak bizonyos jelei a magyar elhízásának, de ezt is csak a Ruhaipari Szövetkezet termelési adataiból lehet kiolvasni. Gyarapszik a magyar, kövéredik a magyar, egyre nagyobb ruhákra van szüksége. A 70-es évektől már egyre többen, egyre inkább és egyre fiatalabban híznak el.

Senki sem kételkedik, ezerféleképpen kínálják a dögös testet, ki ennek, ki annak a hirdetésnek dől be: az 1970-es években megtízszereződik a fogyókúra reklámok száma az USA-ban. Miért? Mert a 60-as években a fogyasztói társadalom hatalmas árubőséget rak az emberre, a fogyasztás leképeződése pedig a kövér test.

A legkövérebb népek táborában

Az OECD országok elhízási mutatóit nézve látszik, hogy a legkövérebb népek táborába ettük magunkat. Ráadásul a rendszerváltást követően megduplázódott az elhízottak száma. Ha ezek a trendek folytatódnak, mindenki el fog hízni.

A 80-as évek után újra megduplázódik az elhízottak száma

Vannak ugyan sikertörténetek, de arról kevesen beszélnek, hogy az egy éven belüli visszaesés a fogyókúrás módszertől függően 40-95 százalékos. Még a gyomorszűkítő műtét esetén is az egy éven belül való visszaesés 40 százalék. És a szomorú helyzet, hogy az egy éven belül visszahízottak nem is az eredeti súlyukat szedik fel újra, hanem többet. Ezt hívják jojó effektusnak.

Magyarországon naponta heten halnak meg a túlsúly következményei miatt.

De miért nem sikerül csinosnak maradnunk?!

Az elmúlt 350-400.000 év egyetlen ránk maradt emberábrázolása a paleolit kövér nőszobor, mint pl. a Willendorfi Vénusz. Ezek az őskori szobrok – amikből 200 darabot fedeztek fel eddig -, az egyetlen ismert beszéd előtti emberábrázolás. Ez még bizony a kimondhatatlant közvetíti felénk, olyan belénk égett vágyat, ami az agyunk legmélyén van eltemetve: kövér akarok lenni!

Az emberiségnek tehát van egy alapvető impulzusa, egy archaikus vágyképlete: jól akar lakni. De lehet ezen csodálkozni? A paleolit csontleletek azt mutatják, hogy az akkori ember éhezett. Ezért bizony 280.000 éven keresztül nincs más témája, mint a jóllakás utópiája.

Ez a vágy átöleli az emberiséget. Mindenhol. Mindenkor. Emlékezzünk Móricz Zsigmond novellájára, a Tragédiára. Ebben az állandóan éhes Kis János, akinek ez az állapot jellemvonássá rögzült, végül belehal a zabálásba azon az egyetlen alkalmon, amikor végre annyit ehet, amennyit akar. A gyerekek a 30-as években arra a kérdésre, hogy mik szeretnének lenni, úgy válaszoltak: kövérek. A terülj, terülj asztalkám, a kolbászból font kerítés, a mézeskalács ház, mind a jóllakás vágyáról szól, ahogy az ember civilizáció története az időszakos éhínségről.

A mai napon is egymilliárd ember éhezik, ami olyan növekedést mutat, mint az elhízás a világ szerencsésebbik felén. Naponta 17.000 gyermek hal éhen, de ha körbenézünk, láthatjuk, hogy 200.000 magyar gyermek is éhezik jelen pillanatban.

És a fogyókúrázó ember is éhezteti magát.

A mindig éhes emberiség folyton eszik

Megesszük azt, ami van, ezt parancsolja a többszázezer éves tudat alatti inger, hiszen ki tudja, holnap is lesz-e étel az asztalon? A folytonos evés viszont hízással jár. A hízás drasztikus fogyókúrába torkollik, ami éhségjellé válik, és a kör bezárul. Jön a jojó effektus újra.

A 90-es évek és a gömbölyű magyarok

Hiszik vagy sem, de ekkor a közismerten kövér britek már mögöttünk kullognak a pocaklistán. Előttük lihegünk, de miért is?

A rendszerváltást követően megszűnt a biztonság érzése.

A rendszerváltást követően megszűnt a biztonság érzése. Addig nem létezett a munkanélküliség, ezzel a modernkori csodával ekkoriban kezdett el ismerkedni a magyar. Mindenki elveszítheti a munkáját, akkor pedig elveszítheti a lakását. Főleg, ha kölcsönt vett fel. Az otthon és a munka elvesztésének a lehetősége kiszolgáltatottá tesz, hiszen éhezés lehet a dolog vége. Az egzisztenciális probléma előhívja a hagyományos willendorfi túlélési mechanizmusokat. A válasz: jól kell lakni!

Természetesen az eszünk tudja, hogy nem kéne zabálni, de a háttérben egy furcsa, nem tudatos hang azt mondja: egyél többet. Ami még aggasztóbb, hogy a kontextuális szubliminális ingerek olyan környezeti tényezők, amik úgy hívnak evésre, hogy közben nem is vagyunk éhesek. Vegyük például azt az egyszerű esetet, hogy ugyanaz az étel egy nagyobb tányéron kevesebbnek tűnik.

Nagyobb méretű ételből általában többet fogyasztunk. Aki például nagyobb csomagban kapja a popcornt a moziban, az többet is eszik belőle. A gyorséttermekben az üdítőméret a hatszorosára nőtt az 50-es évek óta. A hamburgeré a háromszorosára. Teljesen indokolatlan méretű ételekkel csábítják általában a fogyasztókat, akik meg is eszik az adagjukat, ha már megvásárolták.

Manipulálnak bennünket, hogy együnk mééééég

Egyszer egy kísérletben adminisztrátorok két héten keresztül minden nap 30 kekszet kaptak. Az első héten az asztalukra tették, egy karnyújtásnyi távolságra. A másodikon öt lépés távolságra. Megfigyelték, hogy a közelebbi csemegéből öt darabbal többet ettek meg, ami 125 kalória pluszt jelentett. Tanulság:

az asztalon felejtett étel kétszer gyorsabban fogy el, mint ha következetesen visszarakjuk a hűtőbe.

A marketing időszakában különféle trükkökkel így lehet manipulálni az éhségérzet felbukkanását vagy a fogyasztás mennyiségét. Az étel automaták is a nagy tömegsodrás szélén állnak, hívogatva a fogyasztókat.

Az étkezés mint jutalomforrás is gyakori témája a hirdetéseknek.

A kritikus 100 kilókalória

Nem létezik, hogy valaki csinosan és soványan lefekszik este, és arra ébred reggel, hogy elhízott. Az ember észrevétlenül hízik el. Csupán napi plusz 100 kilókalória plusz, és garantáltak a hurkák. Ha következetesen minden nap 100 kilókalóriával túleszünk, ez az alattomos mennyiség már azt jelenti, hogy féléven belül 3, egy éven belül 6 kiló lehet a feleslegünk. A jó hír, hogy ha napi 100 kilókalóriával eszünk csupán kevesebbet, akkor ugyanennyi lehet a fogyásunk is. 100 kilókalória elégethető egy óra intenzív szexszel, vagy 2000 lépés sétával (még jobb, ha valaki sétálva megy szexszelni, vagy ha messzire kell menni, akkor legalább 10 percet kerékpározik, közepes iramban). 2000 lépés egy villamosmegálló oda-vissza.

A 100 kilókalória elvétele nem tűnik fel a szervezetnek. Az ennél intenzívebb fogyókúra viszont azonnal éhségérzetet generál, ami ellen a test és a lélek elkezd védekezni.

Milyen íze van a márkának?

Egy kísérletben háromféle ásványvizet kaptak hallgatók egy egyetemen. Megkérték őket, hogy a műanyag pohárba töltött vizet kóstolják meg, és hozzanak létre íz rangsort. 200 hallgató közül kettő nem tudott különbséget tenni az ízek között. A többiek minden további nélkül kijelentették, hogy vásárláskor nekik az íz a legfontosabb szempont, a márka a legkevésbé. Csak később árulták el nekik, hogy a petpalackokba csapvizet töltöttek.

Ebből is látszik, hogy

maga a márkanév, hogy mit tudunk róla, mit kommunikálnak nekünk róla, tudatalatti inger, ami nem csak az ételfelvétel mennyiségét, hanem az étellel való elégedettséget is meghatározza.

Gazdasági hatás

A megkérdezettek az első helyre sorolt ásványvízért kétszer annyit hajlandóak fizetni, mint a harmadik helyre soroltért.

Az olcsóbb víz hiába jobb minden tekintetben szerintük, mégsem vennék meg. A reklámozott másik vizet viszont igen. Miért? Mert sokkal ismertebb. Hát persze, hiszen van reklámja…

Milyen következtetést lehet ebből levonni? Például azt is, hogy az olcsóság nem előnye a terméknek. Ha viszont egy reklám érzelmeket – boldogságot, örömet, megelégedettséget – sugall, akkor vesszük a terméket, mint a cukrot. Ha a csomagoláson egy szép ember mosolyog, vagyis pozitív érzelmet közvetít, akkor a vevő boldogságot iszik, vagyis megveszi, mert azt akar inni.

Megetetett társadalom vagyunk, nincs semmi kétség efelől. És aki ennek ellen akar állni, hát nagyon oda kell figyelnie. És ne feledje:

csak akkor fogyókúrázzon, ha a túlsúlya hízókúra eredménye. Minden más esetben életmódváltás javasolt.